Index Vakbarát Hírportál

Szlovéniában vesz bankot az OTP

2021. május 31., hétfő 19:27 | aznap frissítve

Aláírta az OTP Bank az adásvételi megállapodást a szlovéniai Nova KBM 100 százalékos részesedésének megvásárlásáról – közölte a pénzintézet a távirati irodával. Azt írták: ez az OTP történetének eddigi legjelentősebb akvizíciója, amely várhatóan 2022 második negyedévében, a felügyeleti engedélyek megszerzésével zárul le.

Megállapodásuk alapján a felek nem hozzák nyilvánosságra a vételárat.

A Nova KBM a mérlegfő-összege alapján Szlovénia második legnagyobb bankja, 20,5 százalékos piaci részesedéssel. A magyar pénzintézet a tranzakciót követően piacvezetővé válik Szlovéniában, mivel egy másik ottani banknak, az SKB-nek is tulajdonosa. Részesedése megközelítheti a 30 százalékot. Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint azt hangsúlyozta, hogy a 2019-es piacra lépésük óta keresték a növekedési lehetőségeket Szlovéniában. Wolf László közölte: a bővülés nem áll meg, továbbra is keresik a térségben az akvizíciós lehetőségeket.

A Nova KBM vezérigazgatója az elmúlt évek fejlődésének tulajdonítja a befektetői érdeklődést. John Denhof jelezte: több mint kétszeresére növelték a mérlegfőösszeget, négy bankot integráltak, jövedelmezőségük fenntartható. Várakozása szerint az OTP vezetésével eredményes időszak elé néznek, amely hosszabb távon további sikereket alapozhat meg.

Rovatok