Index Vakbarát Hírportál

Csaknem kétszázmilliárdot bukott a járványon a Wizz Air

2021. június 2., szerda 16:28

A Wizz Air tavalyi bevételei 73 százalékkal estek 2019-hez képest, összesen mintegy tízmillióan utaztak a járatain 2020-ban.

A Wizz Air szerdán közölte, hogy ha a hagyományos, pandémia előtti utazási körülmények nem állnak helyre, további súlyos gazdasági veszteségekre számít. Ebben természetesen semmi meglepő nincs, azt viszont nem tudjuk, hogy a Wizz Air vezetése mekkorát nézett, amikor meglátta a 2020-as adatokat. Minden valószínűség szerint elég nagyot.

A fapados légitársaság 2019-hez képest 2020-ban 576 millió eurós, mai középárfolyamon 196,4 milliárd forintos nettó veszteséget könyvelt el.

A vállalat bevételei 73 százalékkal, 739 millió euróra estek vissza a Covid miatt bevezetett utazási korlátozások miatt. Az utasok száma háromnegyedével zuhant a korábbi évhez képest, megközelítőleg tízmillióan utaztak a Wizz Airrel, ahol arra számítanak, hogy 2023-ig nem is áll vissza a régi utasszám.

Azért már látszik a fény az alagút végén: tavaly májusban még csak 126 ezren váltottak jegyet a Wizz Air járataira, míg idén májusban ez a szám már 833 ezer volt.

A vállalat vezérigazgatója, Váradi József azt mondta, hogy az elmúlt 12 hónap a kereskedelmi repülés történetének egyik legnagyobb kihívása volt. Jelezte, bár a pandémia idején úgy festett, hogy a fapados társaságok valamivel jobban fognak kijönni a válságból, ez nem így lett, a Ryanairt és az EasyJetet is alaposan megcincálta a koronavírus-járvány.

Váradi kifejtette, a társaságnak még mindig van több mint 1,6 milliárd eurónyi készpénze, így nyugodtan néznek a következő negyedév elé.

A Váradi Józseffel készített nagyinterjúnk ide kattintva érhető el. 

Rovatok