Index Vakbarát Hírportál

Informatikusok: nem ritka a havi 800 ezer fix

2021. június 4., péntek 08:07

Az informatikai szakon végzettek havi bruttó fizetése súrolja a 488 ezer forintot. Ez azokra vonatkozik, akik három éve kapták kézhez a diplomájukat. Mindazoknak, akiknek ez már kilenc éve a tarsolyukban van, az átlagbér havi 746 ezer forint.

A szoftver- és alkalmazásfejlesztők, -elemzők például 807 ezres, az adatbázis- és hálózati elemzők, üzemeltetők bruttó 749 ezres fizetéssel kalkulálhatnak.

Ez derül ki a diplomáspálya-követési rendszer statisztikájából, amelyet az eduline.hu elemzett.

Az alapképzésen diplomát szerzettek közül azok viszik haza a legtöbbet, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanultak, ez bruttóban több mint 600 ezer forintot jelent. Átlagban bruttó 500-550 ezer forinttal számolhatnak a győri Széchenyi István Egyetemen, az ELTE-n és az Óbudai Egyetemen tanulmányokat folytató informatikusok. Az IT-szakon tanulók majdnem 64 százaléka az egyetem utolsó hónapjaiban már dolgozott, ez az arány a mesterképzéseken még magasabb, több mint 71 százalékos.

Az egyetemen a lemorzsolódás leginkább az első két félévben jellemző. A legnehezebb a programtervező informatikus szakot elvégezni: a tanulmányaikat megkezdők csupán 30 százaléka veheti át a diplomáját.

Rovatok