Index Vakbarát Hírportál

Máris módosítanák a pótköltségvetéssel átírt 2021-es büdzsét

2021. június 14., hétfő 19:32

Ugyan már módosították egy, a járvány miatt szükségessé vált pótköltségvetéssel az eredetileg tavaly nyáron megszavazott 2021-es költségvetést, azonban a tavaszi ülésszak utolsó előtti ülésnapján benyújtott egy újabb módosítást a Pénzügyminisztérium. A kivételes eljárásban tárgyalni kívánt javaslatot a tárca szerint az újraindítást elősegítő beruházási és fejlesztési célú finanszírozások erősítése céljából nyújtották be, és egy új állami viszontgarancia-program költségvetési támogatását biztosítaná.

Jelenleg az állami tulajdonú Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalási programjai mellett a Agrár Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány egyes termékeihez járul hozzá anyagilag a költségvetés. 

A PM közleménye szerint, amennyiben az Országgyűlés megszavazza, a vállalkozások méretétől függetlenül elérhető, új állami viszontgarancia jönne létre. Ennek keretében a törvényjavaslat szerint a Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. által vállalt, az alapul szolgáló pénzügyi kötelezettség 80 százalékát meg nem haladó mértékű kezesség mögött az állam visszavonhatatlan viszontgaranciája áll fenn. A szöveg szerint az állami viszontgarancia a cég által vállalt készfizető kezesség érvényesítéséből a társaságot terhelő fizetési kötelezettség

A szaktárca közleménye szerint „az új programot indokolt elválasztani a kis- és középvállalati szektor általános finanszírozását segítő viszontgarancia-rendelkezésektől és -szereplőktől, támogatva ezzel azok zavartalan működését”. 

Vélhetően azért, mert a javaslat szerint az új állami viszontgaranciával nemcsak a vállalkozások legfeljebb 25 éves futamidejű hitel-, köcsönszerződésből, továbbá az általuk kibocsátott, ugyancsak legfeljebb 25 év lejáratú kötvényekből eredő kötelezettségeiért vállalhat készfizető kezességet a Start Garancia, hanem alternatív befektetési alapok által kibocsátott, szintén 25 évre szóló kötvényekből eredő kötelezettségekért is. 

A 2021 -es költségvetésből mindenesetre mindjárt 3 ezer milliárd forintot biztosítana a kormány az új viszontgarancia-programra. 

A javaslat kivételes eljárásban tárgyalása pedig tényleg rapid törvényhozást jelent, igaz, a módosítás mindössze egyoldalas. Az előterjesztő azt kérte, hogy a módosító javaslat benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő három órán belül legyen lehetőség,

A javaslat kivételes eljárásban tárgyalását már kora délután megszavazta a parlament 115 igen, 26 nem, egy tartózkodás mellett.

(Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. október 12-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok