Index Vakbarát Hírportál

A diákmunka is adózik

2021. június 15., kedd 13:54

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményben.

Kiemelték, a diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a 15 éves, nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát.

A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, ezért ha a diák még nem rendelkezik vele, vagy elvesztette az adókártyáját, akkor azt a NAV-nál tudja igényelni a 21T34-es nyomtatványon. A nyomtatvány legegyszerűbben az Online nyomtatványkitöltő alkalmazással (Onya) tölthető ki és küldhető be a NAV-hoz elektronikusan, akár okoseszközről is

– olvasható a közleményben. Hozzáteszik: a munkavégzésről szóló megállapodás előtt célszerű a leendő munkáltatót ellenőrizni a NAV honlapján, az Adatbázisok rovatban, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél ugyanis kockázatos munkába állni.

A diákmunkával szerzett jövedelem – néhány foglalkoztatási formát kivéve – is adóköteles. A személyi jövedelemadó mértéke 15 százalék, amelyet a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó jövedelméből. Ha munkaviszonyban vagy biztosítást eredményező megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor egyéni járulékot is kell fizetnie, amelyet szintén a munkáltató von le.

A foglalkoztatónak az adóévi összes jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania 2022. január 31-ig, amire a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezet ellenőrzéséhez – írja az adóhivatal.

Hangsúlyozzák, munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött – alapbért, munkakört, munkaviszony időtartamát, jellegét és a munkavégzés helyét tartalmazó – munkaszerződéshez, amely 18 éves kor alatt csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes. A munkaviszony alapján létrejött biztosítási jogviszonyt a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz. A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi, heti, napi vagy órabérben vagy teljesítménybérben is, a diáknak azonban meg kell kapnia a minimálbért, amely napi nyolcórás foglalkoztatásnál havonta bruttó 167 400 forint.

Ha a diákok egyszerűsített foglalkoztatás (alkalmi vagy idénymunka) keretében dolgoznak, ebben az esetben nem kötelező a szerződést írásba foglalni – tájékoztatott a NAV.

Rovatok