Index Vakbarát Hírportál

Négycsillagos szálloda épül Debrecen belvárosában

2021. június 17., csütörtök 14:54

Négycsillagos, 155 szobás üzleti szálloda épül Debrecen belvárosában, a 8,2 milliárd forint értékű beruházás alapkövét csütörtökön tették le a cívisvárosban.

Az eseményen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, a koronavírus-járvány miatt nehéz időszak van mögöttünk, de ez egyben megmutatta, hogy az idegenforgalom akkor is képes volt túlélni, amikor nem vagy alig működhetett – olvasható az MTI beszámolójában. 

A kormány a bérek kifizetésével igyekezett támogatni ezt a szektort, most pedig már olyan cégek is vannak, amelyek perspektívát látnak a következő időszakban az idegenforgalom és a turizmus fejlődésében

– fogalmazott a miniszter.

Szűcs Gyula, az építtető Bajcsy-Invest Kft.-t tulajdonló Szinorg Universal Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a hotel felépítésével Debrecenben megjelenik az első nemzetközi szállodaipari brand, a Mercure, amely Európában az egységek számát tekintve a legnagyobb felső-középkategóriás hotelláncnak számít.

Rovatok