Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálódik a versenyhivatal az építőipari alapanyag-drágulás miatt

2021. június 21., hétfő 22:13

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálói csoportot hozott létre, hogy kiderítse az építőipari alapanyagok drágulásának okait – közölte hétfőn a GVH. A szervezet tevékenysége kiterjed a kartellgyanús tevékenységekről szóló panaszok vizsgálatára, mivel

bizonyos alapanyagok piacát kevés eladó uralja, így ők könnyen megtehetik, hogy a versenyhelyzetben jellemző áraknál drágábban értékesítenek.

Intézkedésre ad okot, ha az árak a költségeket tisztességtelen mértékben meghaladják, vagy az érintettek egymással egyeztetve alakítják ki azokat – tették hozzá.

Egyébként a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója, Nagy Márton bő egy hete egy építőipari konferenciáján épp arról beszélt, hogy

a külföldi építőanyag-gyártócégek visszaélnek erőfölényükkel.

Nagy Márton szerint Magyarországon az elmúlt években sokkal nagyobb mértékben emelkedtek az árak, mint Európában. Előadásában több építőipari kihívást is megjelölt, melyekre megoldási javaslatai is vannak.

A GVH közleménye szerint áremelkedést szállítási zavar, kereskedelempolitikai intézkedés, külföldi kitettség, kapacitáshiány is okozhat, de a hatóság tavaly már talált gyanús esetet, ezért akkor eljárást indított cementpiaci érdekeltségekkel szemben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A versenyellenes magatartások általában titokban zajlanak, így azokat főképp a piaci jelzések vagy az együttműködő vállalkozások árulják el. A bejelentők anonimitását törvény garantálja, az együttműködés pedig jelentősen csökkentheti a büntetés súlyát – olvasható az MTI által szemlézett közleményben.

Az építőiparban tapasztalható nyersanyagárak drasztikus emelkedésével az Index is több cikkben foglalkozott már: például a faanyagok és az acélipari termékek árai megduplázódtak év elejéhez képest.

Rovatok