Index Vakbarát Hírportál

Sokan nem fognak örülni, másfél millió embert keres meg a NAV

2021. június 28., hétfő 16:26

Június végétől október végéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint másfél millió magánszemélynek és egyéni vállalkozónak küld értesítést adószámla-egyenlegükről. A küldemény elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt, hogy kell-e fizetnie, illetve igényelhet-e vissza – közölte az adóhatóság hétfőn az MTI-vel.

Adószámlája egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek legalább egy adónemből ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Erről az ügyfélkapuval rendelkezőknek a tárhelyükre tájékoztató levelet küld a NAV, akinek nincs ügyfélkapuja, azoknak postán adószámla-kivonat érkezik. A kivonat mellett késedelmipótlék-értesítőt is kapnak azok, akik fizetési kötelezettségüket tavaly nem, vagy csak késedelmesen teljesítették, és emiatt ötezer forintot elérő pótlékuk keletkezett.

Az adószámla aktuális állapota a NAV elektronikus ügyintézési felületén is bármikor megnézhető. Az adatok értelmezésében és az egyes teendőkben a NAV honlapján elérhető Adószámla információs oldalon található segítség.

A tavalyi évre felszámított pótlék is lekérdezhető, erre a magánszemélyeknek, egyéni vállalkozóknak július 28-tól lesz lehetőségük.

A tartozást a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók átutalással, bankkártyával (pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek csak korlátozottan), csekken, vagy adott esetben a túlfizetés átvezetésével is megfizethetik.

A túlfizetés kiutalása, vagy tartozásra átvezetése kizárólag a NAV honlapjáról letölthető, 2117-es „átvezetés és kiutalási kérelem az adószámlán mutatkozó túlfizetéshez” elnevezésű nyomtatványon kezdeményezhető.

Rovatok