Index Vakbarát Hírportál

Már igényelhetőek az újraindulási Széchenyi kártya hitelek

2021. július 2., péntek 14:52 | aznap frissítve

Július elsejétől öt új, a hazai vállalkozások újraindítását segítő hiteltermék igényelhető a Széchenyi Kártya Programban – adta hírül az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye. A program indulásáról még Parragh László MKIK elnök beszélt egy júniusi konferencián. 

A járvány alatt a KAVOSZ-szal közösen soron kívül dolgoztuk ki krízistermékeinket, amelyekkel már eddig is több mint 32.000 vállalkozást segítettünk, 899 milliárd forint értékben. Most, hogy a sikeres védekezés után a gazdaság újraindításáé a főszerep, a vállalkozások igényei is megváltoztak, így a Széchenyi Kártya program hitelei is megújultak" – emelte ki a program indulása kapcsán a közlemény szerint György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Szavai szerint a  kormány célja, hogy a gazdaság újraindítása során a következő 1,5 évben annyi vállalkozást érjen el, amennyit az elmúlt 30 évben 15 évenként.

A Széchenyi Kártya GO! új hiteleinek sajátossága, hogy 1 milliótól akár 1 milliárd forint hitelösszegig, a teljes futamidő alatt fix kamattal, gyorsan, a lehető legrövidebb hozzáféréssel, a vállalkozók igényeit és helyzetét alapul véve kialakított igénylési feltételek szerint, a forgóeszközhitel tőketörlesztésére akár 9 havi, míg a beruházási hitelekre akár 24 havi türelmi idő biztosítása mellett a legtöbb konstrukcióban akár ingatlan fedezet nélkül igényelhetők.

A hiteltermékek közül a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO! a napi működési költségek biztosításához, a Széchenyi Likviditási Hitel GO! a vállalkozás működtetésére alkalmas forgóeszközhitel beszerzésekhez, a Széchenyi Beruházási Hitel GO! a beruházások finanszírozásához, a Széchenyi Turisztikai Kártya GO! a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére az újraindításhoz nyújt segítséget, míg az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO! az agrárszektor vállalkozói által széles körű beruházási hitelcélok megvalósítására igényelhető 2020. július 1-től. 

Rovatok