Index Vakbarát Hírportál

Bevált a négynapos munkahét

2021. július 6., kedd 07:33

Kísérleti jelleggel néhány munkahelyen bevezették a négynapos munkahetet Izlandon – számolt be a BBC. A hatóságok szerint a termelékenység a munkahelyeken nem változott, sőt a legtöbb cégnél még növekedett is. 

A négynapos munkahét kipróbálását már több országban bevezették, mint például Spanyolországban és az új-zélandi Unilevernél.

Az eddigi kísérleti eredmények szerint az  újítás  „elsöprő siker”. 

Korábban az Aucklandi Egyetem végzett kutatást, amelyben arra a következtetésre jutottak, hogy a négynapos munkahétnek köszönhetően a dolgozók akár húsz százalékkal is jobban teljesíthetnek. Sok országban már napirenden van a négynapos munkahét témája, köztük Spanyolországban és Új-Zélandon. Japánban a Microsoft már ki is próbálta a rövidített munkahetet:

a minden pénteken bezárt irodák viszont nem romló mutatókat, hanem a termelékenység 40 százalékos növekedését eredményezték.

Magyarországon az eddigi tapasztalatok nem vetítettek előre jelentős és széleskörű változást. A járvány alatt ugyan éltek a vezetők a munkaidő csökkentésével, de ezt kizárólag átmeneti megoldásként alkalmazták, elkerülve a költségcsökkentést és a nagy létszámú elbocsátásokat.

Rovatok