Index Vakbarát Hírportál

Szétverte a jég az országot, belegondolni is nehéz, hogy mekkora a kár

2021. július 13., kedd 15:35 | aznap frissítve

Már eddig 1,5 milliárd forint fölé nőtt a hétvégi viharok miatti kárbejelentések száma. Az idei május-augusztusi viharszezon legsötétebb napjai voltak ezek biztosítóknak. A Magyar Biztosítók Szövetségének az adatai szerint a hétfő délelőtti mérleg több mint ötezer bejelentést takar, írta az enpenzem.hu. A biztosítók tapasztalata szerint a nagyobb nyári viharok után a tényleges károk mértéke, illetve a kárbejelentések száma akár háromszor-négyszer magasabb is lehet az első napok becslésénél.

A szupercellák leginkább Komárom és Baranya megyében, valamint Dél-Budapesten okoztak károkat.

A bejelentések csaknem háromnegyede a jégkárokhoz kötődik.

Az ügyfelek által becsült kárösszeg szokatlanul magas, egyes társaságoknál az ötszázezer forintot is meghaladja.

Az autóban keletkezett károk megtérítésére azok számíthatnak, akik rendelkeznek cascoval, azonban csak a gépjárművek mintegy ötödére kötöttek ilyen biztosítást.

Rovatok