Index Vakbarát Hírportál

Még idén bevezethetik az elektronikus fuvarlevelet

2021. július 20., kedd 12:08

Hamarosan elindulhat a hazai fuvarozókat és logisztikai szereplőket kiszolgáló új digitális platform, amely lehetővé teszi a szállítmányozás papírmentessé tételét. Ennek fontos mérföldköve, hogy a logisztikai és fuvarozói ágazat meghatározó érdekképviseleteinek közreműködésével megalakult az e-CMR Europe Kft., amelynek célja az elektronikus belföldi és nemzetközi fuvarlevél gyors hazai bevezetése.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár jelenlétben írta alá a hazai közúti fuvarozói és a szállítmányozói oldal három meghatározó szakmai szervezete, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magyar Szállítmányozók Szövetsége Egyesület (MSZSZ), valamint a közúti szállításhoz kötődő informatikai rendszerek fejlesztésében élenjáró i-Cell Mobilsoft Zrt. azt az együttműködési megállapodást, amelynek célja, hogy már ebben az évben elinduljon Magyarországon a digitális fuvarkísérő okmány szolgáltatás, az e-CMR platform.

A négy szervezet deklarált célja, hogy a hazai fuvarozók és logisztikai szereplők egy kizárólag magyar tulajdonosi hátterű és kiemelkedő szakmai tudással rendelkező szolgáltatón keresztül férjenek hozzá az e-CMR szolgáltatáshoz, amelynek általános elterjedését gyorsíthatja az Európai Unió eFTI, azaz elektronikus áruszállítási információs rendszerének 2024-ig történő bevezetése is. Az eFTI alkalmazásával a fuvarozást kísérő  minden  dokumentum digitalizálttá válik, ami nemcsak a logisztikai ágazat működését gyorsítja és teszi versenyképesebbé, hanem Magyarország és az Unió zöld törekvéseinek is megfelel.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azon dolgozik, hogy a gazdaság működtetésében minél nagyobb hangsúlyt kapjon a digitalizáció. A kormány és egy teljes gazdasági szektor érdekközössége alapján most valódi korszakváltás körvonalazódik, az innovatív jövő képe rajzolódik ki a logisztikai, közúti árufuvarozási ágazatban 

– jelentette ki Mosóczi László, aki szerint ajárványhelyzetben a GDP 6 százalékát előteremtő szállításban és raktározásban is bebizonyosodott, hogy a személyes térben intézett ügyek jó része áthelyezhető a virtuális valóságba. A papír alapú adminisztrációt kiválthatja az elektronikus dokumentum, ami nemcsak felgyorsítja a folyamatokat, hanem csökkenti azok költségeit és környezeti terheit is.A CMR fuvarokmány és a belföldi fuvarlevél a közúti árufuvarozás összetett funkciós árukísérő dokumentumai, amelyek a szállított áru, feladó és címzett, illetve a fuvarozó adatain felül a szállítási szerződés létrejöttének, a felelősségi köröknek, illetve az áru átadásának és átvételének igazolására is szolgálnak. 

A CMR a fuvarozó által elvégzett munka számlázásának alapja, és ameddig e dokumentum papír alapon, és gyakran postai úton jut el az érintettekhez, addig nehézkes, hosszadalmas és számos lassan korrigálható hibalehetőségre ad alkalmat a rendszer 

– fejtette ki az MKFE elnöke. Ignácz József Péter szerint az e-CMR nemcsak felgyorsítja, de teljesen biztonságossá teszi a megbízók és szolgáltatók közötti elszámolást, ami tovább növelheti az alágazat hatékonyságát.

Az e-CMR és a belföldi e-fuvarlevél bevezetése jelentősen növelheti a fuvarozók versenyképességét azzal, hogy felgyorsul a számlázási folyamat, és a fuvarozó hamarabb hozzájuthat a megszolgált fuvardíjához. A NiT Hungary ügyvezető főtitkára is úgy véli, hogy az általuk képviselt fuvarozó mikro- és kisvállalkozások versenyképessége szempontjából jelentős előrelépés lesz a fuvarokmányok digitalizációja. 

Az e-CMR forradalmasíthatja a jelenlegi elavult, lassú rendszert, amely mindeddig akadálya volt a megszolgált fuvardíjakhoz való gyors hozzájutásnak, így képviselt vállalkozásaink likviditási problémáit is enyhíteni fogja

hangsúlyoztaDittel Gábor.Magyarország nemzetközi viszonylatban is innovatív megoldást vezethet be; mivel a rögzítendő adatok nagy része azonos, így az e-CMR akár összekapcsolható a már működő, az érzékeny termékek szállításának regisztrációjára szolgáló, a NAV által üzemeltetett EKÁER rendszerrel is.

A fejlesztésnél maradéktalanul figyelembe vesszük a hazai gazdasági szereplők érdekeit. A két platform összehangolásával jelentős adminisztrációs költségmegtakarítást érhetnének el a fuvarozók és a megbízó vállalkozások is

– ígérte  Garai Géza, az i-Cell Mobilsoft üzletfejlesztési igazgatója.  Minél előbb indul el és minél többen csatlakoznak a magyarországi rendszerhez a kiélezett nemzetközi piaci versenykörnyezetben, annál nagyobb 

haszonélvezője lehet a hazai logisztika, szállítmányozás, közúti árufuvarozás és közvetetten a magyar költségvetés is e rendszer használatának.


Az e-CMR bevezetésének a megbízói oldalon is számos előnye lesz– tette hozzá az MSZSZ elnöke. 

Azonnali és valós adatok nyerhetők a szállított áruk helyzetéről, felgyorsulhat a panaszkezelés folyamata. Nemcsak a feladók, de a címzettek is egyszerűbben kísérhetik majd figyelemmel az áruk mozgását, és módjukban áll majd akár azonnal beavatkozni azokban a helyzetekben, amikor valamilyen változtatásra van szükség a logisztikai folyamat során

emelte ki Lányi Márton.

Az e-CMR Europe Kft. megalakulása és az elektronikus fuvarlevél szolgáltatás bevezetése újabb mérföldkő lehet a logisztikai folyamatok digitalizációjában, a fuvarozók versenyképességének növelésében, ami jelentősen hozzájárulhat az ellátási lánc hatékonyabb működéséhez és átláthatóságához. 

(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)

Rovatok