Index Vakbarát Hírportál

Kavicstermelőhöz vonult ki a GVH

2021. július 21., szerda 13:03

A Gazdasági Versenyhivatal helyszíni kutatást tartott az egyik legnagyobb hazai építőanyag-gyártónál, amelyet gazdasági erőfölénnyel való visszaéléssel gyanúsít. Két cégre szűkíthető a kör.

A távirati iroda szerdán adta közre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményét: a GVH gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt – piaci jelzés nyomán – versenyfelügyeleti eljárást indított a közép-magyarországi kavicskitermelés egyik fajsúlyos vállalkozása ellen. A hivatal azt állítja,

az érintett vállalkozás a közép-magyarországi régióban feltételezhetően visszafoghatta kitermelési kapacitásait, hogy magasabb eladási áron értékesítse a kavicsot.

Emiatt a hivatal kedden előzetes értesítés nélküli, bírói engedélyhez kötött, helyszíni kutatást tartott az érintett vállalkozás helyszínén.

Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.

A kormány hetekkel ezelőtt jelezte, hogy az egekbe szökő építőanyag-árak miatt harcot indít a hazánkban található külföldi vállalatok ellen, mert álláspontja szerint súlyosan megkárosítják a magyarokat, és az áremelkedés elviszi a kabinet által adott lakásfelújítási támogatás jelentős részét. Július 8-án érvénybe is lépett az új szabályozás, mely kiegészítő bányajáradékkal sújtja az építőanyag-gyártókat. A cél az építőanyagok exportjának lassítása.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke és Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára július 7-én beszélt róla, hogy kormányzati ellenőrzés-sorozat indul az építőanyagárak miatt, a GVH helyszíni kutatása is ebbe a sorba illeszkedhet.

Ahogy korábban az Indexen hosszú cikkben  írtunk róla , az új építőanyagár-szabályozás a kritériumok (például tevékenység, árbevétel) alapján összesen 11 céget érinthet, ám a kavicstermelés estén a kör 4 vállalatra szűkül, a Lasselsberger Hungária Kft.-re, a Colas-ra, a Méhes Kft.-re és a KÖKA-ra.

Az alapján, hogy a kormány korábban kifejezetten a külföldi tulajdoni cégek elleni fellépés fontosságáról beszélt, a MÉHES kiesik. A GVH közleményében közép-magyarországi vállalkozásról ír, átfutva a három vállalat telephelyeit,

kizárásos alapon a Lasselsbergerről vagy a Méhesről lehet szó: előbbinek Taksonyban és Kiskunlacházán (is) van telephelye, a Méhesnek pedig Dunavarsány környékén.

Kerestük mindkét céget telefonon. A Méhesnél rácsodálkoztak az eljárást firtató kérdésünkre, s mivel a GVH helyszíni kutatásról ír, így valószínűtlen, hogy ez a cég lenne a szóban forgó vállalkozás.

Kizárásos alapon a Lasselsberger ellen indulhatott a vizsgálat, a vállalatnál telefonos érdeklődésünkre ugyancsak nem szerettek volna nyilatkozni, így e-mailben azt kérdeztük tőlük, megerősítik-e, hogy ellenük indult eljárás, mi erről az álláspontjuk, és ha valóban visszafogták a termelést, azt milyen céllal tették. Ahogy reagálnak, frissítjük cikkünket.

(Borítókép: Az osztályozott kavics rakodása. Fotó: Oláh Tibor / MTVA / Bizományi)                                               

Rovatok