Index Vakbarát Hírportál

A koronavírus spórolóssá tette a magyart

2021. július 26., hétfő 01:35

A járvány alatt jóval nagyobb megtakarítások halmozódtak fel a lakosságnál, mint a megelőző időszakban, az öngondoskodás célja nem változott számottevően, továbbra is a legnépszerűbb megtakarítási cél a lakásfelújítás vagy -vásárlás, illetve a gondoskodás a gyermekek jövőjéről.

Nyitrai Győző, az OTP Bank retail megtakarítási igazgatóságának igazgatója a lapnak elmondta, hogy a jegybanki adatok szerint 

az első negyedévben a lakossági megtakarítások értékpapírokban, lekötött betétekben, illetve a folyószámlán, látra szóló megtakarításokban lévő része 920 milliárd forinttal nőtt.

Ez a szám kiugrónak számít, 2019 azonos időszakában a növekmény csak 478 milliárd forint volt. Hozzátette, hogy az általuk kezelt megtakarítások növekménye harmadával múlja felül a korábbi rekordnak számító 2019-es első negyedév számait.

 A Világgazdaság kérdésére a szakember elmondta: az utóbbi évek tapasztalatai alapján a lakáscélra gyűjtők többsége különböző állampapírokban és befektetési alapokban találta meg az ideális megoldást céljai megvalósításához.  A nyugdíj-megtakarítási piacon nem okozott átütő változást a járvány; hiába látja be az emberek többsége, hogy kevés lesz az állami nyugellátás, tízből csak két ember rendelkezik nyugdíjcélú eszközzel.

Rovatok