Index Vakbarát Hírportál

Lemaradásban a NAV, mégsem lesz júliusra áfabevallás-tervezet

2021. július 28., szerda 18:25 | aznap frissítve

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nemcsak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél több időbe kerül. A július 16-án kihirdetett kormányrendelet ugyanis kitolta a határidőt, így először az októberi áfabevallások készítésében számíthatnak ilyen segítségre a vállalkozások – derült ki a Magyar Közlönyből. 

A halasztásban valószínűleg az is közrejátszott, hogy a tervek szerint a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV számla-adatszolgáltatási rendszerében, ami lehetővé teszi majd, hogy az online pénztárgépek adatai is bekerüljenek a számlaadatok közé, és így a bevallás tervezetekbe. Ennek, illetve a szintén nyár végétől tervezett teszteknek köszönhetően, bár később, de vélhetően jobb minőségben számíthatnak az adózók segítségre – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.

A tervezetek azonban még egy ideig így sem lesznek teljes körűek. A termékimporthoz, az európai uniós termékbeszerzésekhez, illetve a fordított adózású ügyletekhez kapcsolódó áfa ugyanis várhatóan csak jövőre lesz elérhető az áfabevallás-tervezetekben, az ilyen tranzakciók adataival a bevallások így még kiegészítésre fognak szorulni.

A tervek szerint a bevallástervezetek a bevallási időszakot követő hónap 12. napjától lesznek elérhetőek. A csúszás miatt tehát az áfaalanyoknak augusztus helyett november 12. és 20. között lesz először lehetőségük arra, hogy nem a szokásos módon, hanem a tervezet módosításával, kiegészítésével, elfogadásával és benyújtásával teljesítsék a bevallási kötelezettségüket. A jelenlegi információk alapján a tervezeteket ténylegesen jóvá kell majd hagyni, azok nem válnak automatikusan elfogadottá. 

A tervezetek rendelkezésre állása után is lehetőség lesz a bevallásokat a „hagyományos” módon benyújtani. Az áfabevallás tervezetek jellemzően inkább a kisebb cégeknek fognak érdemi adminisztrációs könnyítést jelenteni, a nagy forgalmú, összetett tevékenységű nagyvállalatoknak valószínűleg továbbra is egyszerűbb lesz az eddigi formában teljesíteni az áfabevallási kötelezettségüket.

Rovatok