Index Vakbarát Hírportál

Kétmilliárdnyi diákhitel elengedését kérték az édesanyák

2021. augusztus 1., vasárnap 08:26

A képzési költségeket kamatmentes hitellel támogatja az állam. A felsőoktatásban, képzésekben résztvevő, gyermeket tervező édesanyák speciális családtámogatási kedvezménnyel is számolhatnak – tájékoztatott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Több százezer felnőttoktatásban résztvevőnek, illetve szak- és felnőttképzésben tanulónak hozhat könnyebbséget a diákhitel – mondta az MTI-nek Tállai András. Hozzátette, hogy az érintettek száma tovább nőhet, hiszen idén is több mint százezren jelentkeztek a felsőoktatásba, mintegy tízezerrel többen, mint tavaly.

A felsőoktatásban tanulóknak és a szakképzésben, felnőttképzésben résztvevőknek is jár a kedvezményes kölcsön, amelynek két fajtája van:

A teljesen szabad felhasználású kölcsönt maximum havi 150 ezer forintig igényelhetik a diákok. A kamata nagyon kedvező, mindössze 1,99 százalék, és akár havi részletekben, akár félévente egy összegben is felvehető. A kötött felhasználású képzési hitelek még ennél is kedvezőbbek, hiszen kamatmentesek. Ez a fajta kölcsön tehát kizárólag a képzési költség finanszírozására használható, a felnőttképzésben 500 ezer forintig, a felsőoktatásban akár a teljes tanulmány önköltségéig, és igényléséhez se hitelbírálatra, se biztosítékra nincs szükség – magyarázta Tállai András.

A diákhitel gyermekvállalási kedvezményei az Európai Unióban is példaértékűek – jelentette ki Tállai András.

A várandósság 91. napjától három évre felfüggesztik a hitel törlesztését, és ha hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanyának csak a hiteltartozás felét kell visszafizetnie, a harmadik gyermek megszületése után pedig a teljes tartozását elengedik

– részletezte az államtitkár. A számok beszédesek, hiszen tavaly több mint kétezer kisgyermekes anya élt a lehetőséggel, összességében kétmilliárd forintnyi tartozás elengedését kérve – jegyezte meg Tállai András.

A tanulás az egyik legjobb befektetés, amellyel nemcsak a tanulók és a hallgatók nyernek, hanem az egész ország is – szögezte le Tállai András. A kedvezményes diák- és képzési hitelek amellett, hogy az érintetteket közvetlenül segítik, közvetve hozzájárulnak a magyar gazdaság versenyképességének további javulásához is – tette hozzá az államtitkár.

Rovatok