Index Vakbarát Hírportál

Nem vetette vissza az áruházláncokat a járvány

2021. augusztus 5., csütörtök 14:58

Nem okozott hátrányt az áruházaknak a koronavírus-járvány. A Magyar Nemzet szerint a hitelfizetési moratóriumnak köszönhető, hogy stabil maradt a vásárlóerő, és az áruházak forgalma – a Tescót leszámítva – ezzel tovább nőtt, a nyereség után pedig több cég tízmilliárd forintos osztalékokat utalt át a külföldi részvényeseknek.

Valamennyi kiskereskedelmi üzletlánc közzétette a járvány miatti korlátozások fogyasztásra gyakorolt hatásait is tükröző előző üzleti év eredményeit. Ezekből jól látszik, hogy ugyan váratlanul érte az országot a járvány kirobbanása, ám az évek óta erősödő hazai vásárlóerő nem roppant meg a munkahelyek leállásával sem.

Úgy vélik, ebben nagy szerepet játszott a vállalati és lakossági banki kölcsönök törlesztésének felfüggesztéséről szóló kormányzati intézkedés. Az otthonléttel megnövekedett napi bolti fogyasztáshoz, illetve a családok megélhetési költségeinek megbízható teljesítéséhez is hozzájáruló fizetési haladék mintegy 1,6 millió háztartásban jelenthetett tavaly átmeneti könnyebbséget.

A belső fogyasztást meghatározó multiláncok megtartották erős pozíciójukat az élelmiszerek, napi termékek értékesítésében. Nem okozott hátrányt a járvány, sőt, egy kivétellel valamennyi multilánc növelte bevételeit. A forgalma alapján első helyre lépett Lidl diszkontlánc a tavalyi üzleti évben 667 milliárd forint nettó árbevételt termelt, jelentősen túlszárnyalva a korábbi 551 milliárd forintos forgalmat.

A Tescónak február végén zárult a második olyan üzleti éve, amely után harmincmilliárd forintnyi osztalék járt a részvényeseknek. Az áruházláncnál – egyedüliként a magyar piacon – kétszázalékos bevételcsökkenés mellett 1,574 milliárd forint veszteséget számoltak.

Más különadót fizető iparági szereplőknél is futotta osztalékra, ugyanis a haszon után az Auchan és a Spar is tíz-tízmilliárd forintban állapította meg a külföldi kifizetéseket.

Rovatok