Index Vakbarát Hírportál

A tisztaság miatt robbantottak Nyírbátorban

2021. augusztus 6., péntek 19:56

Idén nyáron fejeződnek be az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori háztartásvegyipari gyárának első körös – 5 milliárd forint értékű – bővítési munkálatai. Tavaly áprilisban jelentették be, hogy az Unilever harmadával bővíti az üzem alapterületét, hogy aztán az egység termelési kapacitása a negyedével, a foglalkoztatottak létszáma pedig közel 10 százalékkal nőjön.

A beruházás érdekessége, hogy a cég szándéka az volt, hogy a bővítés során ne szállítsanak hulladékot a hulladéklerakóba. Ez ebben az esetben azt jelentette, hogy a telephelyen korábban robbantásos módszerrel elbontott korszerűtlen silókból és épületekből származó összes bontási törmeléket ledarálták, majd teljes egészében felhasználták az új építkezések során. 

Az üzem működése is környezetkímélő: a keletkező szennyvíz mintegy 40 százalékát újra felhasználják, a maradékot pedig teljes mértékben a gyárban szűrik és tisztítják, mielőtt visszaengednék a környezetbe. A gyárban előállított késztermékek csomagolóanyaga 70 százalékban újrahasznosított műanyagból készül, a hálózati villamos energia pedig 100 százalékban megújuló forrásból származik. 

A brit-holland anyavállalat európai üzeme 2020-tól 2022-ig terjedő időszakban egy 11.000 négyzetméteres csomagolócsarnokkal, hat új gyártósorral és egy 8.000 négyzetméteres, korszerű, automatizált magasraktárral bővül. A bővítést követően a nyírbátori üzem lesz globálisan a vállalatcsoport második legnagyobb hatékonysággal működő háztartásvegyipari gyára, továbbá itt készül majd a cég régiónkban forgalmazott háztartásvegyipari termékeinek 90%-a.

Rovatok