Index Vakbarát Hírportál

PM: 7 hónap, 1804 milliárd forintos hiány

2021. augusztus 9., hétfő 12:10

Az első hét hónapban az államháztartás központi alrendszerének hiánya mintegy 1804 milliárd forintot tett ki, közölte a Pénzügyminisztérium a távirati irodával.  Ezen belül a központi költségvetés csaknem 1621 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig mintegy 222 milliárd forintos deficitet mutattak.

Ugyanakkor az elkülönített állami pénzalapok hozzávetőlegesen 39 milliárd forintos többletre tettek szert. Az előző év első hét hónapjában a központi alrendszer hiánya 2165 milliárd forint volt.

A tárca a közleményében hangsúlyozta: a kormány továbbra is kiemelt feladatának tartja az újabb munkahelyek létrehozását, valamint a beruházások ösztönzését, a családok támogatását. 

Rovatok