Index Vakbarát Hírportál

Kiborult egy anyuka a brit Aldi villámkezű pénztárosa miatt

2021. augusztus 15., vasárnap 08:22 | aznap frissítve

Egy 35 éves brit anyuka, Nicola Fuller panaszt tett az egyik helyi Aldiban, mert túl gyorsan húzta le az árut a szalagon az egyik alkalmazott − írja a Sun. Az anyuka elmondása szerint sírni kezdett, miután nem tudta elég gyorsan elpakolni az árucikkeket.

Az anyukát három gyereke is elkísérte a bevásárlásra, akikre figyelnie kellett, miközben elpakolta a termékeket. A nő megkérte a pénztárost, hogy lassítson, mert nem tudja olyan gyorsan elrakni a vásárolt holmit. A kasszás erre csak annyit válaszolt, hogy ő pakol túl lassan. Végül egy másik alkalmazott foglalta el a helyét, aki megértőbben kezelte a helyzetet.

Az üzlet ügyfélszolgálatán ezután tett panaszt a háromgyermekes anyuka. A cég azt válaszolta, hogy a munkásaik megfelelő ütemben dolgoznak, de bocsánatot kérnek a 35 éves nőtől a kellemetlenségekért.

Rovatok