Hetvenöt éve váltotta a pengőt a forint: akkor még egy forintot sem kellett fizetni egy kiló kenyérért. Volt, amikor majdnem három évtizedig nem változott az ára, jelenleg pedig már csak az a kérdés, mikor lépi át a négyszáz forintos lélektani határt. Így változott a kenyér ára az elmúlt hetvenöt évben.
Augusztus eleje óta tart a találgatás, hogy az elmúlt egy évben extrémen dráguló búzaárak, a rekordinfláció, az emelkedő munkaerő- és egyéb költségek, valamint a pékek és a kiskereskedelem áralkuja mikor vezet el oda, hogy a fehér kenyér ára átlépi a kilogrammonkénti négyszáz forintot. Egyes szakértők szeptemberre, mások későbbre teszik, de az bizonyosnak látszik, hogy bekövetkezik, és újabb szimbolikus árhatárt lép át az egyik legfontosabb alapélelmiszerünk. Egy másik szimbolikus, kerek szám jó apropót ad arra, hogy áttekintsük, melyek voltak a közelmúlt hasonló fordulópontjai. A Központi Statisztikai Hivatal szakemberei az Index kérésére egészen a forint bevezetésének évéig, azaz 75 évre visszanyúlóan gyűjtöttek adatokat a múltidézéshez.
A második világháború utáni évek gazdasági nehézségei okozta hiperinflációs időszakot lezárandó döntött az akkori kormány új pénznem bevezetéséről, és így 1946. augusztus elsején a pengőt felváltotta a forint. Ekkor a félfehér kenyér kilogrammja – amint az az 1946. július 29-i 170. Magyar Közlönyből kiderül – 0,96 forintba, azaz 96 fillérbe került. A félfehér kenyér ára 1949-ben 1,60 forint, majd fokozatos emelkedést követően 1953-ban érte el a három forintot. Ezt követően egészen 1978-ig nem változott, ugyanannyiért lehetett beszerezni, tekintve, hogy a kommunizmus alatt az élelmiszerek árát hatóságilag szabályozták.
A fehér kenyér áráról a forint bevezetésének időpontjától egészen 1960-ig nem állnak rendelkezésre adatok – legalábbis a KSH mostani gyűjtése szerint. Amint arra felhívták a figyelmet, a hatvanas évek első felében, illetve azt megelőzően a fogyasztói árstatisztika megfigyelése eltért a jelenlegitől, így arról nincs vagy csak korlátozott az adatgyűjtés, leginkább a Magyar Közlöny archív számaiból lehet tájékozódni. Az első, részünkre megküldött adat 1960-ból származik,
ekkor már 3,60 forintba került egy kilogramm fehér kenyér. És nem is változott az ára a következő 28 évben.
Mivel azonban a politika által tudatosan alacsonyan tartott árakon értékesített kenyeret még az állami költségvetés által a búzát, illetve a lisztet, kenyeret előállító téeszek, vállalatok részére biztosított fogyasztói árkiegészítéssel együtt sem tudták az emelkedő alapanyagköltségek miatt kigazdálkodni, az 1978-as népgazdasági tervben általános élelmiszerár-emelésről döntött a párt politikai vezetése. A kenyér árát ötven százalékkal emelték, és megszüntették a fogyasztói árkiegészítést, így a félfehér kenyér ára 1979-ben 3,70, majd egy évvel később, 1980-ban 4,60 forint lett. Búcsút intettek a 3,60-as kenyérnek is, amely 1979-ben 4,40, majd 1980-ban 5,40 forintba került.
A létező szocializmus továbbra sem engedte szabadjára a fogyasztói árakat, noha ekkor már alapanyagoldalról egyáltalán nem voltak gondok, az iparosított mezőgazdaság által előállított búzamennyiségből bőven jutott exportra is. Ennek ellenére a nyolcvanas években már szinte évente emelték a két alapkenyértípus árát. A következő szimbolikusabb árhatárt,
a kilogrammonkénti tíz forintot 1988-ban lépte át mindkét kenyértípus ára, egységesen 10,40 forintba kerültek.
Ebből az évből már a statisztika által napjainkban is megfigyelt házi jellegű kenyérről is van adat, 13 forintba került.
A félbarna és a fehér kenyér még egy ideig a rendszerváltást követően is szabályozott árú termék maradt. Ennek ellenére folyamatos témája volt az újságcikkeknek, hogy mikor és mennyivel drágul a kenyér, ahogyan az is, hogy a kisnyugdíjasok mennyire nem tudják megfizetni. A Népszava például 1990 augusztusában cikkezett arról, hogy az Antall-kormány agrárminisztere hatósági ár bevezetésével igyekszik időt nyerni, hogy a pékek és a kereskedők árvitája nyugvópontra jusson, és a lakosság számára is megfizethető árakban egyezzenek meg. Ekkor már csak három hónapra engedték a központilag szabott árak bevetését a jogszabályok, a lap azonban arról írt, hogy ugyan a fehér és a félbarna kenyér ára kötött, arra azonban már senki sem kötelezi a pesti boltokat, hogy a polcon kínált áruk között tartsák ezeket, ezért eleve csak a drágább termékekből választhat a kedves vásárló. A fehér kenyér 14,80, míg a házi jellegű kenyér 21,80 forintba került ugyanekkor.
A piacgazdaság térnyerésével folytatódott a kenyérárak évenkénti emelése is.
Az újabb szimbolikus határ 1998-ban érkezett el, ekkor a fehér kenyér átlagára az előző évi 99 forint után 104-re nőtt.
A házi jellegű kenyéré már egy évvel korábban, 1997-ben átlépte a száz forintot, 1998-ban 111 forintot kellett adni egy kilogrammjáért, míg a félbarna kenyérért 108-at.
A házi jellegű kenyér ára lépte át először a következő lélektani szintet: az uniós csatlakozás évében lett 207 forint, miután 29 forinttal megemelték az árát. Mind a félbarna, mind a fehér kenyér esetében 2007-ben fordult elő először, hogy több mint kétszáz forintért lehetett beszerezni, előbbi 217, utóbbi 215 forint volt.
Ugyancsak a házi jellegű kenyér volt az, amely először háromszáz forint fölé ment, méghozzá 2011-ben, az előző évi átlagárhoz képest 26 forinttal lett drágább, azaz 321 forint volt kilogrammonként.
A fehér kenyér árát egészen 2019-ig háromszáz forint alatt tudták tartani a boltokban,
de akkor az előző évihez képest 15 forintos emelkedés után elérte a 309 forintot. Tavaly 356 forint volt átlagosan, most pedig azt találgatjuk, mikor lépi át a négyszázat. A KSH által megfigyelt félbarna kenyér ára 2020-ban emelkedett először háromszáz forint fölé, a kilogrammonkénti 316 forintos átlagár 36 forinttal haladta meg az előző évit.
Az életszínvonal és az árak változása természetesen a fogyasztásra is hatással volt. Ugyan alapvetően gazdasági szükségszerűségek kényszerítették ki az 1978-as áremelési döntést is, azonban a lakosság számára nem csak ezeket az érveket sorakoztatták fel, amikor a döntés elfogadtatására került a sor. A Honvédelem című folyóirat 1980-as első számában például szerepel egy tanulmány, amelyet szerzője a honvédek marxista-szocialista ideológiai neveléséhez szánt segédletként. Ebben az áremelések egyik indokaként szerepel a termelővállalatok működőképessége fenntartásának szükségessége mellett az is, hogy a 28 éve változatlan 3,60-as kenyérár a lakosság egy részénél pocsékoláshoz vezetett. Épp ezért érdemes áttekinteni azt is, hogyan alakult az egy főre eső éves kenyérfogyasztás az elmúlt évtizedekben.
A KSH Családi költségvetés elnevezésű, a felkeresett 12 ezer háztartás adatainak feldolgozásával elvégzett háztartás-statisztikai adatfelvétele szerint 1989-ben az aktív keresős háztartásokban – amelyekben legalább egy főnek volt keresőtevékenysége – az egy főre eső átlagos éves kenyérfogyasztás 69,2 kilogramm volt, péksüteményekkel együtt pedig 79,1 kilogramm. Érdekesség, hogy az egy főre jutó éves személyes jövedelem alapján hat különböző jövedelmi sávba sorolt lakosság körében nem a legszegényebbnek mondható, évi 50 400 forint alatti jövedelmet elérő háztartásokban fogyasztották a legtöbb kenyeret, ugyanis ott 68,3 kilogrammot jegyeztek fel önbevallás alapján a háztartások tagjai. Ezzel szemben az évi 90 és 108 ezer forint közötti kategóriába tartozó háztartásokban 73,5 kilogrammnyi kenyeret ettek meg, míg a legfelső sávba sorolt, 132 ezer forintnál nagyobb jövedelemmel gazdálkodó háztartásokban 71,9 kilogrammnyit.
Az adatfelvételnél megkülönböztették az aktív kereső nélküli háztartásokat is – ide többek között a nyugdíjból vagy lakáskiadásból, egyéb passzív jövedelemből élőket sorolták –, de ezeknél szembeötlően magasabb fogyasztásokat jegyeztek fel. Mint arra a módszertannál külön felhívták a figyelmet, az eltérés oka főleg a vendégétkeztetésekben rejlik, különösen a nyugdíjasok által vendégül látott családtagok fogyasztása torzítja az adatokat. Ennek fényében különösen érdekes, hogy az átlagos éves egy főre eső 82,5 kilogrammos – péksüteményekkel együtt 93,1 kilogrammos – éves fogyasztás jövedelmi kategóriák szerint milyen eltéréseket takar. Az 50 400 forint alatti jövedelmű inaktív háztartásoknál egy év alatt 84,4 kilogramm kenyeret fogyasztottak el, míg a legvagyonosabb háztartásokban csak 75,4 kilogrammnyit. A legtöbb, 99,6 kilogramm kenyeret egyébként ebben az évben a 108–132 ezer forint közötti jövedelmű inaktív háztartásokban használták fel.
Ugyanezen módszertan szerint 1991-ben az aktív háztartások átlagos éves egy főre eső kenyérfogyasztása 68,6 kilogramm volt, az inaktívaké pedig 83,7 kilogramm. Péksüteményekkel együtt számítva előbbi körben 77,8 kilogrammnyi, az utóbbiban pedig 92,8 kilogrammnyi fogyott.
Egy módszertani váltást követően 1993-tól kezdődően évente mérte a KSH az egy főre jutó éves kenyérfogyasztást a Háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvétel keretében. Ez annyival gazdagabb adatsor, hogy a fogyasztás mellett arra is kitér, mennyit költöttek egy évben az elfogyasztott kenyérmennyiségre.
1993-ban átlagosan 70,3 kilogramm kenyeret ettek meg a magyarok egy év alatt a KSH adatai szerint, amiért összesen 3693 forintot hagytak a boltokban.
1995-ben az évi 71,1 kilogrammnyi kenyérért már 4799 forintot fizettek, ami az ezredfordulóra úgy kúszott fel 7374 forintra, hogy közben az éves egy főre eső kenyérfogyasztás 62 kilogrammra esett vissza. Az uniós csatlakozás idején már csak 47,7 kilogrammnyi kenyeret ettünk meg egy év alatt, fizetni azonban 8447 forintot fizettünk érte. 2010-re tovább mérséklődött a fogyasztás, már csak évi 44,5 kilogramm kenyeret ettek meg egy év alatt a magyarok, ami azonban már 10 702 forintba került.
A legutolsó rendelkezésre álló adat 2019-es: eddigre a fogyasztói szokások is változtak,
így évi 36,9 kilogrammra esett vissza az éves kenyérfogyasztás.
A boltokban azonban ezért a közel 37 kilogrammért már 12 493 forintot kellett fizetni.
(Borítókép: Kenyereket pakol egy budapesti pékség egyik dolgozója 2021. január 9-én. Fotó: Soós Lajos / MTI)