1990. augusztus 20-án immár huszonkettedik alkalommal avatták a Magyar Honvédség (addig Magyar Néphadsereg) friss diplomás tisztjeit a Kossuth téren, de ez volt az első alkalom, hogy Keleti György ezredes, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője magyarázta el Nagy György riporternek és a tévénézőknek, hogy mennyiben más ez a ceremónia, mint az azt megelőző huszonegy volt – az ezredes akkor még nem sejtette, hogy négy évvel később már ő lesz a honvédelmi miniszter. Újfajta díszlépéssel – egészen pontosan a régi-régi, elnyújtott, magyar díszlépéssel, nem a szovjet mintájú masírozással – hozták be a Margit híd felől a csapatzászlót, a koronás címeres csapatzászlót. Más volt a sapkarózsa, az egyenruha – persze csak a csapatzászlóval bevonuló díszegységnek, az eskü szövegét elmondó végzős tisztek még a régi, Kádár-kori uniformist viselték –, hiszen ez még az átmeneti díszegyenruha volt, még nem volt elég idő arra, hogy teljesen átalakuljon a viselet.

Mi még a régi, úgymond kommunista egyenruhában tettük le az esküt

– idézte fel az Indexnek a harmincegy évvel ezelőtti, tényleg sorsfordító fogadalomtételt Piros Attila, akit azon a kánikulai napon 829 végzős társával együtt avattak tisztté. Piros főhadnagy egyvalamiben – illetve nem csak egyvalamiben, de erről majd később – különbözött a többiektől: ő mondta előre az eskü szövegét.

Érdekes, hogy 850-en tettek sikeres államvizsgát, de húszan felmentést kértek a tiszti eskü alól, ők valamilyen okból a civil életet választották.

Piros Attila egyike volt annak a huszonkilenc kiváltságos végzősnek, akik kiváló eredménnyel fejezték be a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát, és így főhadnagyként kezdhették meg hivatásos katonai pályafutásukat.

„Már amikor megkezdtem a tanulmányaimat 1987-ben, és olyan jól ment a tanulás, hogy kitűntem a társaim közül, félrevont Szabó János mérnök vezérőrnagy, a főiskolánk parancsnoka, és közölte velem, hogy én mondom majd 1990 augusztus 20-án, a tisztavatáson az eskü szövegét a Kossuth téren. De csak akkor, ha addig minden vizsgámat kiváló eredménnyel abszolválom. Mondanom sem kell, mekkora terhet rakott ezzel a vállamra, de én megfeleltem az elvárásoknak” – mondta Piros Attila, aki már régóta civil, de a mai napig – ahogy ő fogalmazott – nagyrészt abból él, amit a főiskolán, majd később a honvédség kötelékében elsajátított.

Nem voltak azok eseménytelen évek 1987 és 1990 között… Forrongott az ország, és mindez a szentendrei főiskola falai között is érzékelhető volt.

1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésének napján bennünket, főiskolásokat is riadókészültségbe helyeztek, de hála istennek békésen lezajlott a ceremónia, mi is meghallgattuk a beszédeket, tudtuk, küszöbön állnak a változások. És amikor 1990. augusztus 20-án sor került az eskütételre, az elöljáróinkat már nem elvtársnak, hanem úrnak szólítottuk.

Azon a bizonyos augusztus 20-án Szabó János mérnök vezérőrnagy, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola parancsnoka Für Lajos honvédelmi miniszterrel az oldalán lépett el az esküre felsorakozott végzősök előtt, a tribünön Raffay Ernő, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, Szabad György, az Országgyűlés elnöke, Lőrincz Kálmán altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és megannyi celebritás.

Eskütétel 21:25-nél. 

És akkor a miniszter köszönti a felsorakozott tisztjelölteket:

Jó napot, tiszt urak!

Majd a kamera ráközelít az eskü szövegét mondó 21 éves ifjú főhadnagyra, Piros Attilára. A Hazám, hazám zenéje szól a háttérben a Bánk bánból, a fiatalember sapkáját levéve, esküre emelt két ujjal mondja:

Én, Piros Attila főhadnagy fogadom, hogy a hazámat, a Magyar Köztársaságot a fegyveres erők hivatásos állományú tagjához méltóan, katonai eskümhöz híven szolgálom. Népünkhöz és alkotmányunkhoz mindenkor hű leszek.

Végül átadja a köztársasági elnöknek a tiszttársak nevében az általuk aláírt tiszti fogadalmat.

Snitt.

Harmincegy évvel később Pilisvörösváron ülünk a Saint-Gobain Hungary építőipari cég igazgatói irodájában. Velem szemben az asztalnál Piros Attila, középkorú úr, a cégcsoport ügyvezető igazgatója. És mesél... Hogyan is lett Piros Attila főhadnagyból ügyvezető igazgató.

Hajdúszoboszlói srác vagyok, Debrecenben érettségiztem a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában, magasépítő szakon, innen jelentkeztem a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára 1987-ben, ahol út- és hídépítő mérnöki szakon végeztem. Szentendrén megtanultuk a fegyelmet, a vezetés tudományát, a mások tiszteletét. Ez a mai napig meghatározza nemcsak a munkastílusomat, hanem az életemet is.

Ahogy hallgatom az üzletember határozott mondatait, a mondandó egyenes vonalvezetését, a fölösleges kitérők elkerülését, a lényegre törő stílust, önkéntelenül is beugrik: ez az ember tényleg katonaként kezdte a pályafutását.

A kilencvenes évek elején antimilitáns közhangulat uralkodott Magyarországon, és valahogy divat is volt vállalkozásba kezdeni. A Varsói Szerződés már nem létezett, azt gondoltam, hogy elindulok a vállalkozóvá válás útján, annak minden előnyével és hátrányával. Sokat tanultam édesapámtól, rájöttem a magam példáján, mennyire fontos a célalkotás, hogy honnan hová akarunk eljutni az életben. Hoztam jó és rossz döntéseket. 2002-ben nyitottam egy éttermet Hajdúszoboszlón, mindenünk megvolt, ami egy ilyen vállalkozáshoz kellett, kivéve a tudást. Egy év alatt padlóra kerültünk. Mindenünket egy lapra tettük fel, és majdnem mindenünket el is veszítettük.

Ilyenkor szokott egy regényben bekövetkezni a váratlan fordulat, és Piros Attila életregényében is így történt. A különbség csupán annyi, hogy ez nem egy fikciós regény volt, hanem maga a valóság.

Már az utolsó hónapokat húztuk, már fel is mondtuk a bérleti szerződést, amikor figyelmes lettem arra, hogy az egyik asztalnál állásinterjú zajlik. Fél füllel hallottam, hogy miről beszélgetnek, és amikor az állásinterjú egyik résztvevője fizetni akart, megkértem, várjon egy kicsit, mert engem érdekelne az állás. Pár perc múlva a Saint-Gobain-csoport Weber-Terranova vállalatának munkatársa voltam Hajdú-Bihar megyei területi képviselői minőségben. Emlékszem, a cég legrégebbi autóját, legrégebbi laptopját, mobiltelefonját kaptam meg... Hát így kezdődött.

Úgy, hogy Piros Attila előzőleg már komoly vállalkozásokat vezetett. A nulláról kellett nekivágnia, de mivel családja volt, gyereke, el kellett őket tartani, és mivel az alázatot a honvédségnél megtanulta – már megint a honvédség mint remek életiskola... –, nem okozott gondot az újbóli pályakezdés.

Egy dologban biztos voltam, hogy nem fogok ezen a szinten megragadni, mert ha az ember beleteszi a munkát, az energiát, képezi magát, akkor az kamatozik is – mosolyodik el a cégvezető. – Egy évvel később már a kelet-magyarországi terület vezetője voltam, további egy év múlva a Weber-Terranova értékesítési vezetője lettem, és még egy évnek kellett eltelni ahhoz, hogy én legyek a Weber-Terranova ügyvezető igazgatója. Egy ilyen karrierhez persze szerencse is kell... Két nagyon erős, kemény munkával eltöltött év következett, de aztán felkértek a cégcsoport zászlóshajója, a Rigips vezetésére.

A Saint-Gobain akkor már a Weber-Terranova tulajdonosa volt, és a Rigipset is felvásárolta. Piros Attila tizenegy évet töltött a Rigipsnél, amikor jött egy olyan nemzetközi döntés, hogy Magyarországot pilotországként próbálják működtetni, vagyis megnézik, hogyan lehetne egyetlen cégbe, szervezeti egységbe integrálni a tulajdonukban lévő különálló vállalatokat.

Ez egyfajta kísérlet volt, összevonták a Webert, a Rigipset és az Isovert Magyarországon, ezeknek lettem én 2018 januárjában az első számú vezetője. Ez a cégcsoport hazánk meghatározó építőanyag-gyártója. Vannak részvényeim, részvényopcióval, részvényvásárlási lehetőséggel is rendelkezem, ilyen értelemben tulajdonos is vagyok, de az én tulajdonhányadom messze nem meghatározó.

No de hogy kerül a csizma az asztalra, honnan jött a világító vakolat ötlete? Ennek is megvan a maga története, itt sem elhanyagolható a szerencse mint meghatározó kellék szerepe.

Mindig mindenről másképp gondolkodtam, mint a többiek. Sosem felejtem el, amikor államvizsgáztam a katonai főiskolán, és egy hídnak a robbantáshoz történő szerelése volt a vizsgafeladat. Bemegyek a terembe, előttem a vizsgáztató Léka vezérőrnagy úr, már tudták, hogy belőlem így is, úgy is főhadnagy lesz, és akkor azt kérték, hogy csak a végeredményt mondjam, vagyis hogy mennyi idő alatt lehet előkészíteni a robbantást. Mondtam egy olyan adatot, ami a szintidőnél négy-öt perccel kevesebb volt. Láttam, mindenki elsápadt, hogy az ő mintakatonájuk, aki az eskü szövegét fogja mondani augusztus 20-án, elrontotta. Felszólítottak, gondoljam át még egyszer, és ha kell, ki is mehetek a teremből. De én maradtam, és elmagyaráztam a vizsgáztatóknak, miként lehet még annál is gyorsabban megszerelni a hidat, mint ahogy ők képzelték. Egymásra néztek, és csak annyit mondtak: nincs több kérdésünk, jeles!

Ezek szerint a 21 éves növendék jobban tudta, mint a vizsgáztatók?

Nem feltétlenül, csak más módszert dolgoztam ki, mint a hagyományos. A cégek életében is az a sorsdöntő, hogyan tudod megkülönböztetni magad a konkurenciától. Hogyan tudsz olyan termékkel megjelenni a piacon, amitől más leszel, mint a többiek. Hiszen a mi szektorunkban viszonylag egyformák a termékek, a csomagolás, a brand, a hozzáadott érték, a kommunikáció teszi a különbséget, hogy mennyire színes, szagos a termék. Így lehet versenyelőnyre szert tenni. Mindig kerestük azt a terméket, amivel kicsit ki tudunk tűnni. Miskolcon támogatjuk a helyi kerékpáros egyesületet, az MRCC-t, a Miskolci Roadside Cycling Clubot, amely egy tehetséges csapat, ők szervezik a Bükk Kupát. Summa summarum, három éve egy versenyüket követő vacsorán találkoztam egy magyar startup vezetőjével, aki arról beszélt, hogy ő olyan virágokat nemesít és forgalmaz, amelyek éjszaka a nappal beszívott energiát kiadják magukból, és világítanak.

Több se kellett a cégvezetőnek. Világítanak a virágok?! Ha a virágok képesek ilyesmire, akkor talán a technológiai folyamatban is ki lehet dolgozni valami hasonló eljárást.

Először természetesen arra gondoltam, hogy ez valamiféle nagyotmondás, de kiderült, hogy nem az. Akkoriban neveztek ki a három összevont cég vezetőjének, és elkezdtem töprengeni, hogyan lehetne világítóvá tenni a hagyományos építőanyagokat. Leültünk, elkezdtünk gondolkodni, engedélyt kértünk a külföldi központból, ők azt mondták, rendben, vágjunk bele, de hozzátették, hogy ez képtelenség, úgysem lehet megcsinálni. Ennek ellenére belevágtunk.

De hát a vakolat halott anyag, a virág pedig élő organizmus! Hogyan lehet a kettőt ötvözni?

Éppen ez volt a lényeg, bioterméket akartunk előállítani, nem pedig sugárzó anyagot. Nem volt könnyű, másfél-két éves kutatómunka eredményeképpen, a cég nyolcéves tapasztalatát felhasználva megalkottuk a világító vakolatot. Olyan homlokzatfestéket és homlokzatképző anyagot, csempefugázót állítottunk elő, amely fényt bocsát ki magából. Természetesen csak úgy, ha előzőleg napfénynek vagy LED-lámpa fényének volt kitéve. Roppant látványos, és még annál is hasznosabb, mert ha az ember bemegy egy sötét szobába, még csak fel sem kell kapcsolni a villanyt, akkor sem megy neki a falnak. Plusz roppant látványos tud lenni egy homlokzat megvilágítása, de akár egy fürdőszobáé is.

Az ötletet tett követte, olyannyira, hogy már forgalmazzák is ezeket az anyagokat.

Igen, és egy másik magyarországi céggel elkezdtük fejleszteni az útburkolati, országúti megoldásokat is. Ez egy levédett világszabadalom, ezzel a biomegoldással, csak és kizárólag bioanyagok felhasználásával ilyesmit még senkinek sem sikerült előállítania a világon. Mi vagyunk az egyetlenek. Olyan szerződést tudtunk kötni a magyarországi feltalálókkal, hogy ezt a terméket kizárólag Magyarországon gyárthatja a cégünk. Mi gyártjuk és mi szállítjuk a világ összes országába, ahol jelenleg forgalmazzák. Most indul a terjesztése, de azt kell mondanom, hogy azok a célországok, ahol kissé harsányabban gondolkodnak az építkezésekről – például Dubaj, Kuvait, Kazahsztán, India – élénken érdeklődnek a termékeink iránt, ezekben az országokban már megnyitottuk a képviseletünket, és elindult a forgalmazás. Természetesen megjelentünk a magyar piacon is, jövőre indul el a környező országok Saint-Gobain vállalatainál. Ezt az innovációt úgy kell elképzelni, hogy van egy anyag, amit eddig is használtak külső vakolatnak, festéknek vagy fugázónak, csak éppen ez napközben feltöltődik, úgymond megszívja magát energiával, és azt éjszaka fény formájában intenzíven visszaadja. Nyolc órán keresztül világít, később pedig dereng. Másnap újrakezdődik az egész elölről. Minél többször feltöltődik, annál intenzívebben világít, van egy tárolókapacitása.

A világító vakolatnak, fugázóanyagnak természetesen neve is van, tulajdonképpen adta magát az ötlet.

Van, mi Neon termékcsaládnak neveztük el, ezen a néven forgalmazzuk, az útburkolati festéknek pedig a forgalmazó a Gloro fantázianevet adta. Óriási az érdeklődés, nagyon jók a visszajelzések a felhasználóktól. Az eddig meglévő technikai tudással ugyanúgy felfesthető, mint a hagyományos anyagok. Kellett már valami, ami más. Úgy tűnik, hogy az említett országok óriási potenciált látnak ebben az innovációban, ezért roppant büszkék vagyunk a Neon termékcsaládunkra. Ez Magyarországnak is büszkeség.

Kazahsztánban a legnagyobb építőipari vállalkozások azért versenyeztek, hogy forgalmazhassák a Neon-termékeket. Piros Attiláék nem akarják feltalálni a spanyolviaszt. Minden országban olyan disztribútort kerestek, amely ismeri a saját piacát, a saját értékesítési csatornáit. A magyarok pedig adják hozzá a lényeget: a terméket és a promóciós anyagokat, de rábízzák a megvalósítás módját a partnerre.

Nurszultánban Kairat Kelimbetov miniszterelnök-helyettes fogadta a küldöttségünket. Számukra fontosak az innovációk, ezekben az országokban nincs történelmi fejlődés, nincsenek lépcsőfokok, mindenből azonnal a legmodernebbet, a legújabbat vásárolják meg. Ők nem a 3G-ről állnak át a 4G-re, majd arról az 5G-re, hanem egyből az 5G-vel kezdik. Paradox módon, bár az üzemanyag olcsó, de az elektromos áram drága, ezért keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel ki lehet váltani a világítást. Itt jön be a mi Neon termékcsaládunk.

Hát, idáig jutottak a Saint-Gobainnél egy amatőr kerékpárverseny bankettjének vacsorájától...

(Borítókép: Piros Attila. Fotó: Mudra László / Saint-Gobain)