Index Vakbarát Hírportál

Matolcsy nekiment Vargának, szerinte a kormány a könnyebb ellenállást választotta

2021. augusztus 23., hétfő 18:48

A kormány 2010 óta racionális gazdaságpolitikát valósított meg, de sok kérdésben hibázott, ebből pedig tanulni lehet a 2030-ig tartó gazdasági fejlődés tekintetében – írta Matolcsy György a Magyar Nemzetben megjelent írásában.

A jegybank elnöke azt fejtegette, hogy a 2010 utáni gazdaságpolitikában mi mindent lehetett volna jobban csinálni. 

A miniszterelnök és a kormány – a tárgyalt időszakban – minden esetben racionális döntéseket hozott a gazdaságpolitika intézményeinek munkamegosztásáról. Megítélésem szerint azonban a döntő pillanatokban nem a legjobb döntést, inkább a könnyebb ellenállást választotta

– szögezte le véleményét.

Példaként Varga Mihály kinevezését hozta fel, azt mondva, hogy könnyebb volt kipróbálni egy bevált pénzügyminisztert gazdaságpolitikai szerepben, mint bizalmat szavazni a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik szakemberének. „Ennek azonban az volt az ára, hogy összecsúszott a gazdaságpolitikai centrum és a költségvetési érdek, amiből mindig a rövid távú érdek kerül(t) ki győztesen.” 

A pénzügyi tárca és a jegybank között semmifajta személyi ellentét nem volt 2013 és 2019 között, azóta is minden vita közgazdasági és szakmai természetű. A vitában a jegybank a fenntartható felzárkózást képviseli. A pénzügyi tárca az éves költségvetési érdeket képviseli, mert ez a mandátuma

– fogalmazott Matolcsy György. 

A jegybank elnöke ezután felsorolta, hogy szerinte egy „fenntartható felzárkózási mandátummal rendelkező gazdaságpolitikai centrum” mi mindenben ért volna el jobb eredményt. Ezek közt sorolta fel az uniós fejlesztési pénzek felhasználását, a lakáspolitikát, a versenyképesség fejlesztését, a digitális átmenetet, az adatreformot és az állami beruházások hatékonyságát.

Szerinte a makrogazdasági mutatókban nagy változást eredményezett volna a gazdaságpolitikai centrum és a pénzügyi tárca szétválasztása „Ha megmarad a gazdaságpolitikai centrum, az a mindennapi életben is érezhető változásokhoz vezetett volna, ami a nagyobb reálkeresetben, a magasabb reáljövedelemben, a kis- és közepes vállalkozások bővülő exportbevételében, a kevesebb fiatal munkanélküliben és a még több felzárkózó régióban jelent volna meg” – írta a jegybankelnök. 

Ma is több változat létezik a 2030-ig tartó gazdasági fejlődésre. A mi jövőnkből is egyszer múlt lesz, és kizárólag rajtunk áll, hogy melyik változat győz. Tanuljunk a múlt hibáiból, hogy mindannyian győztesek legyünk

– zárta írását Matolcsy György. 

Rovatok