Index Vakbarát Hírportál

Garanciákat kérnek a Rómait védő civilek Varga Mihálytól

2021. augusztus 25., szerda 14:42 | aznap frissítve

Két modellváltó egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökétől – köztük a Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemért Alapítvány vezetőjétől, Varga Mihály pénzügyminisztertől – is garanciákat kér számos óbudai telek közcélú hasznosítására a Maradjanak a FÁK a Rómain civil csoport. A Római-parti hullámtér további beépítése és a mobilgát megépítése ellen is aktívan tiltakozó civilek amiatt írtak a közösségi médiában is Újabb privatizációs hullám a Rómain! felhívással közzétett nyílt levelet, mert aggodalmat keltett bennük, hogy a két modellváltó egyetemet – az Óbudait és a Testnevelési Egyetemet – fenntartó alapítvány tulajdonába adott az állam ingyen tizenhárom Duna-parti telket. A civilek a Magyar Közlönyből értesültek a mintegy negyvenezer négyzetméternyi területet – benne a Római-szabadstrand háttér-infrastruktúráját biztosító telepet – érintő tulajdonosváltásról. 

A levélben arra kérik az új tulajdonos alapítványokat és vezetőiket, Varga Mihályt és Mocsai Lajost, hogy tegyenek írásos nyilatkozatot arról, hogy ezeken a telkeken kizárólag a Római-part széles körű társadalmi bevonással megalkotott jövőképéhez illeszkedő beruházásokat kezdenek. Ez alatt a civilek azt értik, hogy a nyilatkozattal az alapítványok vállalják, hogy az esetleges fejlesztések során

óvják a Duna-part természeti értékeit, és elkötelezik magukat amellett, hogy a telkeken kizárólag közhasználatú funkciókat valósítanak meg, melyek az ott élők, illetve a partot használók rekreációját is szolgálják.

Vagyis nem építenek lakóparkot, lakóházat, szórakoztatókomplexumot, szállodát, amelyek idegenek a part hagyományaitól, ahogy fogalmaznak, „jellemzően a természeti környezet rovására történő túlépítéssel járnak”, és további jelentős terhet jelentenek a környék már eleve túlterhelt infrastruktúrájára.

A civilek szerint nem támogatható a Rómain a luxuslakóparkok további terjedése és a még megmaradt állami területek magánkézbe kerülése sem.

Emellett az írásos nyilatkozatban biztosítékot várnak arról is, hogy az alapítványok a terület értékesítése esetén elővásárlási jogot adnak a kerületi és a fővárosi önkormányzatoknak.  

A civilek egyúttal felajánlják segítségüket, tapasztalataikat és kapcsolataikat a telkek közcélú hasznosításának kidolgozásához. Mint írják, szívesen vesznek részt személyes, online egyeztetésen is a terület jövőjéről. A két közérdekű vagyonkezelő alapítvány írásos nyilatkozatát pedig szeptember 3-ig várják.

Rovatok