Index Vakbarát Hírportál

Egy húzással 225 milliárd forintot keresett az Apple vezérigazgatója

2021. augusztus 27., péntek 10:51

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója ötmilliót kapott a cég részvényeiből a posztra kerülésének tíz éves évfordulójára. Ennek túlnyomó részét eladta, amivel 750 millió dollárt (átszámítva 225 milliárd forintot) keresett – írja a BBC.

A bónuszt része a szerződésének, amelyet akkor kötött, amikor a társalapító Steve Jobst követte a vezérigazgatói székben. Az összeg attól függött, hogy irányítása alatt hogyan alakulnak a papírok árfolyamai a Standard & Poors hitelminősítő 500-as listáján szereplő többi céggel való összehasonlításban.

Tim Cook vezetésével a vállalat részvényeinek az értéke az elmúlt három évben 191,83 százalékkal, 2011. augusztus 24-én történt kinevezése óta pedig összesen 1200 százalékkal nőtt. 

Az Apple teljes piaci értéke jelenleg megközelítőleg 2,5 ezer milliárd dollár, vagyis hozzávetőlegesen 700 ezer milliárd forint. 

Rovatok