Index Vakbarát Hírportál

Átadták a Philip Morris International újrahasznosító központját Gyál mellett

2021. augusztus 30., hétfő 18:00

A füstmentes dohánytermékek – mint például az Iqos készülékek – teljes újrahasznosítása válik lehetővé abban a központban, amelyet a Phillip Morris International (PMI) hétfőn adott át Gyál mellett. Hasonló központ Magyarország mellett csak Japánban működik.

Az amerikai dohánycég Magyarország elhelyezkedése, infrastruktúrája, külkapcsolati és befektetési környezete miatt döntött hazánk mellett – mondta Miguel Coleta, a PMI fenntarthatósági igazgatója.

Ki kell használnunk a tudomány, technológia és innováció által nyújtott lehetőségeket is. A PMI CIRCLE is egy ilyen projekt, amelyben próbáljuk a tudomány és technológia erejét kihasználni. Ezért is szeretnénk kilépi a cigaretta üzletágból, hogy együtt építhessük a füstmentes jövőt. Hiszünk az együttműködésben annak  érdekében, hogy a cigarettázás megszűnjön és ezzel egymilliárd embernek jobb legyen, akik egyébként folyatnák a cigarettázást

- mondta az igazgató.

Hasonló üzeme csak Japánban van a Philip Morrisnak, ugyanakkor a globális működési központot hazánkban alakították ki a termékbevizsgáláshoz szükséges mérnöki laborral együtt.

A gyáli helyszínre első körben mintegy tízmillió dollárt (hárommilliárd forintot) fordított a cég, amelyet további évi 3,4 millió dolláros (egymilliárd forint) befektetés követ.

A kezdeti fázisban havonta mintegy 150 ezer Iqost dolgoznak fel az üzemben, de a szám emelkedni fog, ahogy a termékportfólió is. Az üzemben első lépésben megállapítják, hogy a beérkező készüléknek mi a hibájuk, majd apró elemekre szedik, hogy minden alkatrészét újrahasznosíthassák. A műanyag burkolatból például a növénytermesztésben használható karók, de akár vállfák is készülhetnek.

Lapunk kérdésére, miért nem lesz az elemekből ismét Iqos, azt válaszolták, hogy egy részükből ismét az lesz, azonban az újrahasznosítás – például a műanyagok granulálása után – keletkező anyag nem feltétlenül alkalmas arra, hogy újra egy Iqos készülék tokja legyen.

A PMI célja, hogy

2025-ig minden füstmentes elektronikai eszköze környezetbarát tanúsítással rendelkezzen,

és valamennyi fogyasztó számára a használt termékek visszagyűjtése és újrahasznosítása elérhető legyen. Az átadón részt vett Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára is, aki többek között arról beszélt, hogy a magyar–amerikai kapcsolatok a Covid-válság alatt is fejlődtek. Ebbe a sorba tartozik a most átadott üzem is, amely száz munkahelyet teremt.

A  Philip Morrisnak és azoknak akik ebben a beruházásban részt vettek csak azt tudom mondani, a magyar kormánynál  a jövőben is partnerre fognak találni

– mondta Menczer Tamás.

Rovatok