Index Vakbarát Hírportál

Csökkent a plázák látogatottsága nyáron

2021. szeptember 7., kedd 10:28

Kevesebben keresték fel a bevásárlóközpontokat járvány utáni nyitás hónapjaiban, több üzletnél 10−20 százalékos csökkenés figyelhető meg a napi vevőszámot tekintve − mondta Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöke a Világgazdaságnak.

A szakember hozzátette, hogy ugyan a látogatottság nyáron csökkent a plázákban, az is tisztán látszik, hogy többet költöttek a vásárlók.

Az utazások beindulásával megerősödtek a ruházati kereskedelem forgalmi számai is, de összességében elmaradtak a bázisidőszak adataitól

− állapította meg Neubauer Katalin, aki elárulta, hogy az elemzők bázisnak általában a járványidőszak előtti 2019-es és 2020-at együtt nézve és értelmezve tekintik a kereskedők.

Mint kiderült, a korlátozások miatt visszaeső kereskedések jó része még mindig nem érte el a 2019-es év forgalmát.

Rovatok