Index Vakbarát Hírportál

Csökkentek a kötelező biztosítások díjai, Budapesten a legveszélyesebb autóba szállni

2021. szeptember 13., hétfő 18:07

Kilenc százalékkal esett a budapesti személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja az idei második negyedévben 2020 azonos időszakához képest – derült ki a Magyar Nemzeti Bank által negyedévente frissített KGFB-index legfrissebb adataiból. Ez elsősorban a járvány miatt visszaesett forgalom bázishatása, tavaly ugyanis éves szinten 15 százalékos drágulást mutatott az index, az átlagos éves kgfb-díj pedig elérte a 63 213 forintot, elsősorban a magasabb kárvalószínűség miatt. 

A Budapesten kívüli állomány minimális, egyszázalékos díjnövekedésével együtt az országos díjszint két százalékkal 44 ezer forintra mérséklődött, amely kétezer forinttal alacsonyabb az előző negyedévinél – derül ki az MNB közleményéből. A tavalyi második negyedéves adatokkal összevetésben is mutatkozik kétszázalékos csökkenés. 

A jegybank szerint még nem lehet eldönteni, hogy trendfordulót jelez-e, hogy kétévnyi stagnálást követően újra növekedésnek indult és két százalékkal emelkedett a kárráfordítás. Ezt csak a következő negyedévi adatok alakulásából lehet majd megállapítani. Ennek és az átlagos díjszint csökkenésének köszönhetően csökkent (a két mutató hányadosaként) az MNB által számított – az adóhatással pontosított – korrigált díjindex.

Az egyéb jármű-kategóriákban azonban nem látott egységes díjváltozást az MNB: míg a nehéz pótkocsik és a taxik esetében (a flottás és az egyéni díjaknál is) csökkenés látható, a vontatók, motorkerékpárok és segédmotorok díjai emelkedtek. Egyetlen jármű-kategórián belül is lehetnek különbségek: az egyedi buszok díja a vizsgált időszakban jelentősen mérséklődött, míg a flottásoké megugrott.

A személyautóknál mintegy két év után az idei második negyedévben növekedésnek indult (két százalékkal) a biztosítói kárráfordítások aránya. A növekvő kárráfordítás kapcsán egyelőre még korai trendfordulóról beszélni, a tisztább képhez a következő negyedévek adatai kellenek majd.

A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé az kgfb-díjak és károk alakulását bemutató indexét az általa működtetett, biztosító-adatszolgáltatáson alapuló tételes kgfb-szerződés és -káradatbázis (kkta) adatainak segítségével. Az MNB honlapján a külön e célra létrehozott felületen színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 első negyedévéhez viszonyítva jelzi a személygépkocsik díjszintváltozását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásokról is.

A kgfb-index rendszeres publikálása az átláthatóság növelését és a verseny élénkülését segíti elő. A most közzétett friss adatok (is) az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb-szerződéseknél ettől eltérhetnek a díjváltozások. Ha egy ügyfél a folyamatokat és egyedi szerződését áttekintve esetleg nincs megelégedve kgfb-díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.

Rovatok