Index Vakbarát Hírportál

György László: A kormány célja az 5,5 százalékos GDP-növekedés

2021. szeptember 15., szerda 09:02

A gazdasági élet koronavírus-járvány utáni újraindításáért felelős operatív törzsnek már csaknem ötven javaslatát elfogadta a kormány − jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

Annak köszönhetően, hogy idejében megkezdődött az oltási program, másfél hónappal előbb tudtuk újraindítani a magyar gazdaságot. Ez 1−1,5 százalékpontos előnyt jelent a gazdasági növekedésben

− emelte ki az államtitkár, aki emlékeztetett arra, hogy a kormány még májusban meghirdetett egy 587 milliárd forintos beruházás- és képzésösztönző programot, és az első százmilliárdra akkora volt az igény, hogy azonnal meg kellett duplázni a keretet. György László elmondta, hogy 

a kormány célja az öt és fél százalékos GDP-növekedés meghaladása,

ezért minden eddiginél több forrást szánnak a Magyar Multi Programra is, amely az ígéretes hazai vállalkozásokat segíti hozzá ahhoz, hogy nagyvállalattá válhassanak.

Fontos lépésként említette „az elmúlt negyven év legnagyobb horderejű felnőttképzési átalakítását”, amelynek egyik központi eleme a pályakövetési rendszer, hogy visszajelzést adjanak arról, mit és hol érdemes tanulni. Ezen túl kiemelte a munkahelyi képzéseket támogató hetvenmilliárd forintos programot is. György László úgy véli, Magyarország azért tudott már a második negyedévben visszatérni a válság előtti szintre, mert

kitartottunk a munka- és tudásalapú társadalom mellett, nem álltunk át segélyezésre, annak ellenére sem, hogy hatalmas volt a kísértés és a szakmai nyomás. (...) Segélyezés helyett akkor adtunk pénzt a vállalkozásoknak, ha megtartották a dolgozóikat és új munkahelyeket hoztak létre, ha nem halasztották el a beruházásaikat, hanem határidőre elkészültek velük.

Az államtitkár kijelentette: tudtuk, hogy ha újraindul a világgazdaság, hatalmas igény lesz termékekre és szolgáltatásokra, és a világgazdasági kapacitások újraosztásáért is verseny kezdődik. Ezért ingyen pénz helyett arra törekedtünk, hogy megőrizzük az összerendezett tudást − fogalmazott György László.

Rovatok