Index Vakbarát Hírportál

Megérezte a forint árfolyama a jegybank bejelentéseit

2021. szeptember 21., kedd 17:29

Még távolabb került a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs célja, ennek ellenére kisebb mértékű kamatemelésekre rendezkedik be a Monetáris Tanács. Virág Barnabás alelnök szavai alapján legalább a decemberi, újabb inflációs jelentésig havi 15 bázispontos emelésekre lehet készülni. Az MNB megemelte az idei inflációs és GDP-várakozásait.

A kamatdöntésről szóló közleménnyel együtt a Magyar Nemzeti Bank közzétette az inflációs jelentés két legfőbb előrejelzését. A jegybank mind az idei GDP-növekedési prognózist, mind pedig az inflációs előrejelzést felfelé módosította a júniusi előrejelzéshez képest.

A GDP-számokat tekintve az MNB a júniusi 6,2 százalék helyett a szeptemberi inflációs jelentésben 6,5–7 százalékos növekedést vár, és a növekedés a következő évben is jelentősebb lehet a júniusban vártnál (5,5 százalék).

Az MNB kamatdöntő ülés utáni közleményében azt írja, hogy a nyári hónapokban folytatódott a világgazdaság kilábalása, amellyel párhuzamosan az infláció is emelkedett. Ahol korábban történt meg az újranyitás, ott a fogyasztói árak növekedése is gyorsabban jelentkezett. A koronavírus-járvány negyedik hulláma a gazdasági helyreállást övező kockázatok újbóli emelkedését okozza, kiemelik a feldolgozóipari és szolgáltatószektort érintő nemzetközi bizalmi indikátorok augusztusi romlását. 

Jelentősen felfelé módosította inflációs előrejelzését a jegybank az inflációs jelentés előzetesen közölt verziójában. A jegybank a júniusi 4,1 százalékos előrejelzés helyett idén 4,6–4,7 százalékos inflációt vár, ami jócskán meghaladja a háromszázalékos inflációs célt. A jövő évre vonatkozóan is felfelé módosult az előrejelzés, a júniusi 3,1 százalék helyett a friss prognózisban 3,4–3,8 százalék körüli inflációt vár a jegybank 2022-re, ami azért fontos, mert a jegybank tervei szerint addig akarja folytatni a kamatemelési ciklust, amíg az inflációt vissza nem tudja terelni a háromszázalékos célsávba. 

A Napi.hu beszámolója szerint Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a kamatdöntést követő sajtóbeszélgetésen is hangsúlyozta, hogy a korábban vártnál később, legfeljebb 2022 őszére lesz elérhető a háromszázalékos középtávú inflációs cél. Addig az őszi hónapokban öt százalék feletti értékek várhatók, sőt a novemberre várt új csúcs akár hatszázalékos áremelkedést hozhat.

Virág Barnabás azt is kiemelte, hogy változatlanul havi rendszerességgel folytatódnak a kamatemelések, amelyeknél a mostani – az elemzői várakozásoknál alacsonyabb – 15 bázispontos mérték lesz az irányadó. Ezt legközelebb várhatóan a következő, decemberi inflációs jelentés publikálása alkalmából vizsgálhatja felül a jegybank.

A bankközi devizapiacon a forint árfolyamának alakulása pontosan követi a jegybanki bejelentéseket: a vártnál kisebb kamatemelés hatására fél három körül egy eurót 355 forintért lehetett vásárolni, de a délután megjelent jegybanki indoklás hatására a forint visszaerősödött 353,5-es szintig. A szakértők szerint ennek az lehet az oka, hogy a jegybank két másik lépésről is döntött, amely a forint erősödését hozhatta: az MNB mérsékelte a heti kötvényvásárlások keretösszegét, illetve fokozatosan kivezeti a forintlikviditást nyújtó swapokat.

(Borítókép: Magyar Nemzeti Bank. Fotó: Bődey János / Index)

Rovatok