Index Vakbarát Hírportál

Felminősítette Magyarországot a Moody’s

2021. szeptember 25., szombat 06:30 | aznap frissítve

Felminősítette Magyarországot a Moody’s Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi Baa3-ról egy fokozattal Baa2-re javította a magyar államadós-osztályzatot – írja az MTI.

A Moodys ezzel egy időben a tavaly szeptember óta érvényben tartott pozitívról stabilra módosította a magyar szuverén besorolás kilátását. A döntés indoklásában a cég a felminősítés fő tényezői között kiemelte, hogy a növekedés erőteljesen visszalendült az idei év első felében, és ez is erősítette a magyar gazdaság ellenálló képességét. Mindezt a hatékony költségvetési és monetáris politika is segítette. A hitelminősítő közölte: megítélése szerint a kilátások – mindenekelőtt a robusztus beruházási lendület miatt – középtávon is jók. A cég várakozása szerint

a magyar GDP potenciális növekedése évi 3-4 százalék környékén lesz a következő öt évben.

A Moodys értékelése szerint az erőteljesen visszalendülő növekedés és a szintén erőteljes középtávú kilátások elősegítik az államháztartási konszolidációt és az államadósság-teher csökkentését, alátámasztva a magyar költségvetési helyzet erősségét. A hitelminősítő az államadós-besorolás javítása mellett az eddigi A2-ről egy fokozattal A1-re emelte a kereskedelmi adósok forint- és devizaadósságára adható besorolások felső határát.

A Moodys elemzése szerint a magyar forintadósság-besorolási országplafon és a szuverén adósosztályzat közötti négyfokozatnyi különbség a magyar gazdaságon belüli mérsékelt kormányzati jelenlétet, a kormányzati lépések erőteljes kiszámíthatóságát, a kulcsfontosságú intézmények megbízhatóságát, valamint a mérsékelt politikai kockázatot és a robusztus külső sérülékenységi profilt tükrözi.

A Moodys hangsúlyozza, hogy a devizaadós-besorolási plafon megegyezik a forintkötelezettségek felső osztályzati határával. A magyar költségvetési és makrogazdasági politikát rendszeresen értékeli az Európai Bizottság, és az EU-hoz kötődő erőteljes kereskedelmi-beruházási kapcsolatok a Moodys megítélése szerint minimálisra csökkentik az átutalási és konvertibilitási korlátozások kockázatát – áll a felminősítéshez fűzött elemzésben.

A Moody’s kiemeli, hogy a koronavírus-járvány miatt a magyar hazai össztermék tavaly 5 százalékkal csökkent, vagyis kisebb mértékben, mint az Európai Unió egésze, amelynek gazdasági teljesítménye átlagosan 5,9 százalékkal esett vissza 2020-ban.

A Moodys véleménye szerint a magyar gazdaság középtávú kilátásait a 2025-ig tartó előrejelzési időszakban a magas beruházási ráták támasztják alá, és ez egyrészt azt tükrözi, hogy Magyarország vonzó a külföldi befektetők számára, másrészt azt, hogy a magyar kormány növekedésbarát gazdaságpolitikát folytat, beleértve alacsony társasági adót és a munkáltatók társadalombiztosítási hozzájárulásainak folyamatos csökkentését. A magyar gazdaságban tavaly a GDP-érték 27,6 százalékának felelt meg a beruházási ráta, vagyis magasabb volt, mint a 22 százalékos uniós átlag – hangsúlyozza elemzésében a hitelminősítő.

A Moodys kiemeli azt is, hogy tavaly egyetlen nagyberuházási programot sem töröltek Magyarországon, így az autóipari kapacitásbővítő beruházásokat és a zöldmezős programokat sem. A cég közölte: azzal számol, hogy 2021–2025 között a GDP 0,3 százalékának megfelelő nettó pozitív külföldi működőtőke-beáramlás valószínűsíthető a magyar gazdaságban. A hitelminősítő közölte: várakozása szerint

Magyarország a Baa besorolási kategórián belül azon kevés szuverén adós között lesz, amelynek a 2020–2023-as időszakban sikerül csökkenteni GDP-arányos államadósság-rátáját.

A Moodys előrejelzése azt valószínűsíti, hogy a magyar államadósság-ráta csaknem 4 százalékponttal a hazai össztermék 76,7 százalékára csökken, emellett szűkülni fog a különbség a magyar adósságráta és a többi „Baa2” besorolású szuverén adós adósságrátájának jórészt stabil, 65 százalék körüli mediánja között. Az erőteljes jövedelmi bázis alapján ugyanakkor a bevételekhez mért 184,9 százalékos magyar adósságráta kedvező a „Baa2” besorolású többi szuverén adós mediánjával összemérve, ez ugyanis 285,3 százalék – hangsúlyozza elemzésében a Moodys Investors Service.

A Moodys által pénteken bejelentett felminősítés nyomán több év után először mindhárom globális piacvezető hitelminősítő azonos államadós-osztályzattal és besorolási kilátással tartja nyilván Magyarországot. A Moodys új, Baa2 szintű magyar osztályzata a másik két nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Standard & Poors módszertanában BBB-nek felel meg. A Fitch és az S&P már két éve a jelenleg is érvényes BBB-re javította a magyar államadósság-kötelezettségek besorolását az addigi BBB mínuszról, így a Moodys a másik két hitelminősítőnél a pénteken Londonban bejelentett felminősítés előtt ennél egy fokozattal alacsonyabb besorolást tartott érvényben Magyarországra. A Moodys pénteken az eddigi pozitívról stabilra módosította a magyar osztályzat kilátását. A Fitch és az S&P is stabil kilátást tart érvényben a magyar besorolásokra.

A Moodys döntését a Magyar Nemzeti Bank azzal kommentálta, hogy a hitelminősítő 2020 szeptemberében megítélt pozitív kilátásának felminősítésre váltása időszerű volt. A magyar gazdaság ellenállónak bizonyult a koronavírus-válság során, míg a GDP helyreállása nemzetközi összevetésben is a legdinamikusabbak közé tartozik.

(Borítókép: Róka László / MTI)

Rovatok