Index Vakbarát Hírportál

Debrecenben készül a Mercedes új busza

2021. szeptember 28., kedd 18:46

Bemutatták az Inter Traction Electrics által kifejlesztett, Mercedes-Benz-alapokra épített új távolsági autóbuszt Debrecenben. Az eseményen az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hangsúlyozta: az ITK Holding leányvállalata által kifejlesztett és gyártott járművek jelentős hazai hozzáadott értéket tartalmaznak, így a most bemutatott új autóbusz igazi magyar sikernek nevezhető.

Mára Magyarországon sikerült olyan környezetet kialakítani, amely ösztönzi az innovációt, támogatja a munkát, alapoz a szakértelemre és megbecsüli a sikeres fejlesztéseket

– mutatott rá Schanda Tamás. Emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly globálisan mintegy 114 millió ember veszítette el az állását, 42 százalékkal estek vissza a beruházások, a világkereskedelem volumene pedig több mint öt százalékkal csökkent. Magyarország gazdasága viszont a járvány kirobbanásakor stabil lábakon állt, így kevésbé volt sérülékeny, a legnehezebb időszakban pedig nemcsak a munkahelyek megvédésére, hanem egyben újak teremtésére is koncentrált a kormány – mondta, hozzátéve, hogy a magyar gazdaság teljesítménye ma meghaladja a válság előtti szintet, a második negyedévben

17,9 százalékkal nőtt a GDP, 1700 milliárd forintnyi beruházás zajlik az országban,

a szolgáltatások exportja, a beruházások és az ipar jelentősen bővült 2020-hoz képest, a foglalkoztatás pedig rekordmagasan áll, jelenleg több mint 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon.

Az ITK Holding elnök-vezérigazgatója elmondta: a Mercedes-Benz Reform 600 IC elnevezésű autóbusz alváza és Euro6-os környezetvédelmi besorolású dízelmotorja a német gyártó terméke, dizájnját, felépítményét és teljes műszaki felépítését azonban az ITK tervezte a Debreceni Egyetem segítségével, így több mint hatvan százaléka magyar hozzáadott érték.

Jelenlegi kapacitásunk egy műszakban meghaladja a négyszáz járművet, a jövőben pedig ennek többszörösét, de legalább ezerdarabos kapacitást kívánunk elérni. Számos busztípust fejlesztünk és készítünk elő gyártásra jelenleg is

– mondta az Indexnek Kossa György. 

A most bemutatott új típus a megrendeléstől függően 55 vagy 59 ülőhellyel rendelkezik. A 13 méter hosszú, 3,3 méter magas autóbuszban egy 260 kilowatt teljesítményű, 1400 newtonméteres forgatónyomatékú motor dolgozik, rendelkezik egyebek közt sávelhagyás-figyelővel, járműkövető szoftverrel és vészfékasszisztenssel is. Az akár ezer kilométeres hatótávolságú buszban az utasok kényelmét az ülések háttámlájára szerelt multimédiás berendezések, valamint fedélzeti wifi szolgálja.

Az Úszó Nemzet Programban ugyancsak az ITK által fejlesztett elővárosi autóbuszokkal szállítják majd a gyerekeket a tanintézményektől egészen az uszodákig – mondta el a rendezvényen Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A Mercedes Sprinterekből átalakított járműveket olyan kártyaolvasókkal is ellátták, amelyek ellenőrizik az utasok meglétét, így nem fordulhat elő, hogy egy gyerek véletlenül lemarad a buszról – tudtuk meg a gyártóktól.

(Borítókép:  Az Inter Traction Electrics Kft. által kifejlesztett, Mercedes-Benz alapokra épített új távolsági autóbusz bemutatóján Debrecenben 2021. szeptember 28-án.  Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok