Index Vakbarát Hírportál

Jó és rossz hírt is kaptak a magyar Revolut-felhasználók

2021. szeptember 28., kedd 10:15

A Magyarországon körülbelül félmillió felhasználóval rendelkező Revolut elindítja Revolut Bank nevű szolgáltatását a hazai piacon – derült ki a cég közleményéből. A kedd reggeli hírekre reagálva a jegybank ugyanakkor figyelmeztetett: az ügyfelek csak Litvániában intézhetik problémás ügyeiket.

A Revolut globális pénzügyi platform, amely világszerte több mint 16 millió ügyféllel rendelkezik, ma Magyarországon is elkezdte használni európai banki engedélyét – idézi a társaság közleményét a Portfolio. A Revolut hazánkban mintegy 500 ezer felhasználóval rendelkezik. A későbbiekben további szolgáltatásokkal – például különböző hitelekkel – tervezik bővíteni a Revolut Bankot.

A fintech magyarországi felhasználói a szolgáltatásra történő átjelentkezést követően 100 ezer eurós összegig (körülbelül 36 millió forintig) betétbiztosítást élvezhetnek.

Ehhez Revolut Bankra kell „upgrade-elniük” meglévő szolgáltatásaikat. A cég vezérigazgatója, Joe Heneghan a Portfoliónak elmondta, hogy ez a váltás díjmentes a felhasználóknak, és csupán néhány percet vesz igénybe. Ezt mi is teszteltük, a váltás valóban nem volt több 2-3 percnél.

Számlaszámot még nem kapunk

„Saját” számlaszámot ugyanakkor egyelőre nem kap a felhasználó: ha utalnánk egy magyarországi Revolut-usernek, akkor kedvezményezettként a Revolut LTD-t kell megadni a cég számlaszámával együtt (a klasszikus háromszor nyolc számjegy), és a közleményben kell megadni egy számot, amely alapján beazonosítják a kedvezményezett felhasználót. Az alkalmazás szerint az átutalások átfutása 1–5 napot vesz igénybe, ami azért elég messze van az azonnali utalástól. Ugyanakkor két Revolut-felhasználó közt a pénzküldés továbbra is csak pár pillanatot vesz igénybe.

A FinTechZone még tavaly írta meg, hogy a Revolut elindította a forintalapú átutalásos feltöltést a Raiffeisen Bankkal együttműködésben. Azóta magyar forintban is villámgyorsan, napok helyett percek alatt célba érnek a helyi kifizetések. A fentebb említett, a Revoluttól kapott („saját”) számlaszám is egy raiffeisenes számlára mutat.

A portál cikke szerint Magyarország a világ 14-edik országa, ahol a társaság elérhetővé tette ezt a szolgáltatást, ám itt nem állnak meg, a közeljövőben Nyugat-Európa országaiban terjeszkednek tovább.

A Revolut Bank elindítása Magyarországon nagyobb biztonságot és bizalmat fog biztosítani ügyfeleink számára, cégünk számára pedig lehetővé teszi, hogy a közeljövőben számos új terméket és szolgáltatást indítsunk

– idézi a közlemény a Revolut Bank vezérigazgatóját.

Megszólalt az MNB

A kedd reggeli hírek után közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely hangsúlyozza, hogy a Revolut Bank „az eddigi információk szerint a litván nemzeti bank felügyelete alá tartozó, határon átnyúló intézményként és nem önálló leánybankként indul el Magyarországon”, így

a hazai ügyfelek betétbiztosítási, fogyasztói vagy elszámolási jogvitájukat nem itthon, hanem Litvániában (várhatóan litván, illetve angol és nem magyar nyelven) intézhetik.

Közleményében az MNB kiemeli, hogy a magyar ügyfelek érdekében a jegybank szorgalmazza, hogy a Revolut hazai leánybankként – magyarországi székhellyel, tőkeerővel és a hazai jegybank felügyelete alá tartozó leánybankként – végezze tevékenységét.

A jegybanki közleményből az is kiderül, hogy a Revolut nyilvánosan elérhető beszámolói szerint tavaly 122 millió angol font (mai árfolyamon több mint 51 milliárd forint), 2019-ben pedig 98 millió angol font veszteséget termelt, 417 millió font, illetve 96 millió font (2019) saját tőkén.

„Az MNB mindenkor támogatja a verseny erősödését a hazai pénzügyi piacokon, hiszen az innovációkra, fejlesztésekre, hatékonyabb működésre és akár költségcsökkentésre sarkallja a piaci szereplőket, egyúttal magasabb minőségű, egyszerűbb és gyorsabb szolgáltatást kínál az ügyfelek számára” – olvasható a jegybank közleményében.

A kedvezményes devizaváltás és a kriptopiac után jönnek a hitelek

A Revolut eleinte abban segítette az nemzetközi utazókat, hogy elkerülhessék a devizaváltással járó magas díjakat. Később jöttek a banki, részvény- és kriptokereskedelmi funkciók is, így ma már neobankként működik a társaság. Mint azt a Portfolio is írja, a cég 2018 óta rendelkezik egy (korlátozott) banki licenccel az Európai Unióban, és saját jogon, azaz nem partnereken keresztül kínálja banki szolgáltatásait, ám a klasszikus univerzális banki szolgáltatások jelentős részét sokáig nem vezette be: azaz nem kezdett el betétet gyűjteni, és nem kezdett el hitelezni, kapcsolódó pénzügyi szolgáltatásokat értékesíteni, hanem leginkább pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtott.

A hitelezés terén tavaly változott a helyzet: először Litvániában, majd Lengyelországban is elindította bankját a Revolut, és mindkét országban hiteltermékeket kezdett kínálni. Litvániában például

Idén további 10 országban (Bulgária, Horvátország, Ciprus, Észtország, Görögország, Lettország, Málta, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Csehország) indította el a Revolut Bank nevű szolgáltatást, ez a kör bővült most Magyarországgal. A vezérigazgató a Portfoliónak megerősítette, hogy az idén csatlakozott országokban is tervben van, hogy a fenti hiteltípusokat kínálják az ügyfeleiknek.

(Borítókép: Michal Fludra / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok