A kormány döntése alapján október 1-től újra igényelhető minden idők legkedvezőbb diákhitele, a tavaly bevezetett kamatmentes és teljesen szabad felhasználású Diákhitel Plusz – közölte a Diákhitel Központ Zrt. szerdán az MTI-vel.
A már 40 ezer hallgató által igényelt rendkívül kedvező hitel továbbra is maximum 500 ezer forintig, míg a struktúraváltó felnőttképzésekben résztvevők esetén maximum 1,2 millió forintos összegben lesz elérhető. A megigényelt összeget a Diákhitel Központ egy összegben folyósítja az igénylő bankszámlájára, melyet egy év türelmi idő után 5 éven belül kell visszafizetnie.
A felvett hitel teljes mértékben szabad felhasználású és kamatmentes.
A Diákhitel Pluszt változatlanul az aktív jogviszonnyal rendelkező felsőoktatási hallgatók, illetve a struktúraváltó felnőttképzésben a 18. életévüket betöltött, de 55 évnél nem idősebb tanulók vehetik igénybe – ismertette a Diákhitel Központ Zrt.
A közlemény hozzáteszik, hogy a hiteligénylők továbbra is jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatási kedvezményekre. A hitelfelvételt követően a második gyermek megszületése esetén az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése után a teljes diákhitel-tartozást elengedi a társaság.
A Diákhitel Plusz mellett továbbra is elérhető a Diákhitel Központnál a rendkívül kedvező, 1,99 százalékos kamatozású szabad felhasználású Diákhitel1, valamint a képzési költségre fordítható, kamatmentes Diákhitel2 is
– írták, hozzátéve, további információk www.diakhitel.hu oldalon elérhetők.