Index Vakbarát Hírportál

Az OLAF is vizsgálta, Orbán Viktor veje is benne volt, most végelszámolás alatt az Elios

2021. október 4., hétfő 19:59

Végelszámolás alá került az Elios Zrt. szeptember 28-án, amely korábban Orbán Viktor veje, Tiborcz István résztulajdonában volt.

A cég korábban európai uniós források felhasználásával több tucat település közvilágítását is korszerűsítette, ám például Gyálon, az ottani civil szervezet szerint

a projekt végén jóval sötétebb lett, mint előtte volt.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint 17 projektben a közbeszerzési csalás, esetenként pedig a szervezett bűnözés gyanúja is felvetődött, ám a magyar hatóságok nem találtak szabálytalanságot, ezért megszüntették a nyomozást. A cég a magyar kormány szerint is szabályosan használta fel az uniós forrásokat, mégis úgy döntöttek, hogy visszafizetik az Európai Unióból felvett 13 milliárd forintos támogatást, majd Tiborcz István eladta a részesedését 2014-ben.

Kivettek mindent, amit csak tudtak, elvitték haza a pénzt

– mondta az RTL Híradójának Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, hozzátéve, hogy elkezdték kitisztítani ezeket a cégeket, valamint eltüntetni minden papírt, hogy új kormányzati ciklusban ne lehessen vizsgálni azokat.

Dobrev Klára szerint a végelszámolás sem menti meg Tiborcz Istvánt, és az sem, hogy Spanyolországba költözött.

Elindulnak azok az eljárások, amelyeket Polt Péter eddig »altatott« csak azért, mert Orbán Viktor családtagjaihoz kötődtek

– mondta a DK miniszterelnök-jelöltje.

Bár az Elios végelszámolás alá került, a cégnyilvántartásban arra nincs utalás, hogy miért.

Rovatok