Index Vakbarát Hírportál

Százhúsz évig nem bocsátanak ki új bitcoint

2021. október 11., hétfő 14:06

Csaknem az összes bitcoint, a 21 millió digitális érmének kilencven százalékát kibányászták, ami felveti azt a kérdését, mi lesz, ha ez az érték eléri a száz százalékot. 

A Szatosi Nakamotónak tulajdonított kriptovaluta-rendszer nem úgy működik, mint a hagyományos pénz, már csak azért sem, mert meg van szabva, mennyi lehet belőle. Az utóbbi évek bitcoinőrülete és a valuta ipari szintű bányászata miatt 2021-re 18,7 millió érmét szedtek ki a rendszerből, és mára mintegy 2,4 millió bitcoinpengő maradt – írja az RT az Investopedia kimutatására hivatkozva. 

Ennek előnye, hogy a bitcoinpiac kontrollált, ahogy a vele járó infláció is. A jelenlegi adatokból pedig azt is meg lehet jósolni, mikorra bányásszák ki az utolsó érmét: vélhetően 2140-re. 

Elemző szerint a bitcoin gazdasági modelljére ráfér a változtatás, hogy a rendszer működőképes maradjon. Ebben semmi radikális nem lenne, mert a bitcoint eredetileg mindennapi vásárlások lebonyolítására szánták, nem arra, hogy egy érme ára több ezer dollárt fog érni, és így befektetési eszköz válik belőle. 

Rovatok