Index Vakbarát Hírportál

Négyezer család birtokolja Magyarország pénzügyi vagyonának harmadát

2021. október 12., kedd 08:27

Körülbelül 4-4,5 ezer család birtokolja a teljes hazai nettó pénzügyi vagyon 30 százalékát – írja az Én Pénzem.

A portálnak nyilatkozva a Blochamps nevű pénzügyi tanácsadó cég alapító ügyvezetője, Karagich István elmondta, hogy jelenleg nagyjából 4000-4500 olyan család van Magyarországon, akik az ingatlanvagyonukon felül 300 millió forintnál nagyobb összegű pénzügyi vagyont tudhatnak magukénak. Ezek a családok azok, amelyek a teljes ország lakossági bankszámla- és értékpapír-megtakarításainak több mint 5 százalékával rendelkeznek,

valamint a teljes hazai nettó pénzügyi vagyon 30 százalékát birtokolják.

A vagyon elsősorban idős, első generációs vállalkozók kezében van, akik viszont egyre inkább csak „ülnek a pénzükön”, és nem segítenek örököseiknek az ötleteik megvalósításában. A tanácsadó cég ezért most egy külön kiadványt állított össze azért, hogy elősegítsék a „generációs stratégiaépítést”.

A Blochamps egy korábbi elemzésében azt írta, hogy az elmúlt három évben elképesztő vagyonkoncentráció kezdődött a legtehetősebbek körében, és ebből kifolyólag 

2025-re hétezer milliárdosa és hét dollármilliárdosa lehet az országnak.

Rovatok