Index Vakbarát Hírportál

Két hét múlva érkeznek az extra pénzek a nyugdíjasok számláira

2021. október 28., csütörtök 07:57

Korrekció és prémium a két kulcsszó.

Még két hét, és sok pénz érkezik a nyugdíjasok számláira – írja az mfor.hu. Mint emlékeztetnek, a 13. havi nyugdíj részlete után is fizet az állam, jövőre pedig ugyanez várható majd.

A lap a Magyar Államkincstár naptára alapján azt írja, 

a következő nyugdíjfizetés a bankszámlával rendelkező idősek esetében november 12-én esedékes, a postai kézbesítés ütemezése ettől eltérő, de a postás is abban az időszakban érkezik.

A mostani esedékesség abban különbözik a többi alkalomtól az évben, hogy jóval több pénz érkezhet, ugyanis két hét múlva küldi el az állam a rendes járandóságon felül a nyugdíjkorrekciót és a nyugdíjprémiumot is. A korrekció mértéke 1,2 százalékos. A Privátbankár korábban úgy vélte, hogy az 1,2 százalékos emelés „bőkezűnek” mondható, mivel a korábbi törvényi előírások alapján 0,7 százalékos novemberi kiegészítő emelésre lehetett volna számítani. 

Az mfor.hu szerint ez a két tétel egy átlagos nyugdíj – 151 ezer forint – esetében mintegy 100 ezer forintot jelent, azaz ezek a nyugdíjasok november közepén mintegy 250 ezer forintra számíthatnak.

Az mfor.hu cikke szerint a novemberre járó nyugdíj már a korrekcióval kiigazított összeg lesz. Decemberben pedig megemelt nyugdíj érkezik, januártól pedig a jövő évi 3 százalékos nyugdíjemelést is a kiegészített összegre számolják el.

A novemberben esedékes nyugdíjrendezésről, annak várható mértékéről olvassa el az Index Szájbarágóját!

Az Index a közelmúltban írta meg, hogy a magyar nyugdíjasok a régióban csaknem minden szempontból a legrosszabb helyzetben vannak. A francia Natixis bank globális nyugdíjindex (GRI) felmérése összesen 44 országban vizsgálta, milyen a nyugdíjasok helyzete. Négy fő szempontot vettek alapul, mégpedig 

Összességében Magyarország a 44-ből a 33. helyet érte el, olyan országokat előzve meg, mint India vagy Brazília. Regionális szempontból a magyar nyugdíjasok mindössze egy ország nyugdíjasait előzik meg, és csupán egy mutatóban, Szlovákiáéit, az anyagi jólét szempontjából. A többi vizsgált regionális ország – Németország, Ausztria, Csehország, Lengyelország és Szlovénia – nyugdíjasai előbbre tartanak mindegyik másik mutatóban, az egészségindex és az életminőség-index pedig az a terület, ahol a magyar nyugdíjasok feltűnően le vannak maradva.

Rovatok