Miközben az amerikai kongresszus elé idézték a tengerentúli nagy olajvállalatok vezetőit, számonkérve azt, hogy milyen szerepet játszottak a cégeik a klímaváltozás tagadásában és elbagatellizálásában, szakértők arra figyelmeztetnek, hogy lehet, idejekorán kezdték démonizálni a fosszilis tüzelőanyagok kitermelőit.
Köztudottnak aligha mondható, hogy a nagy olajipari vállalatok fő részvényesei nemzetközi nyugdíjalapok és bankok, amelyek most a klímaváltozás okán létrejött „váltsunk zöldre irányzat” hatására meg akarnak szabadulni tulajdonrészeiktől. A holland ABP nyugdíjalap például bejelentette: 15 milliárd eurónyi részvénytől szándékozik megválni.
Nincs ezzel egyedül az ABP, sőt kicsit lemaradt a részvénykidobós trendben, az utóbbi évtizedben mintegy 1500 intézményi befektető 39,2 ezer milliárd dollárt tervez kivonni a földgáz- és olajiparból.
Csakhogy nem ez fogja megmenteni a bolygót attól, hogy a következő évtizedekben 1,5 fok alatt maradjon az átlaghőmérséklet-emelkedés, amivel el lehetne kerülni a totális környezeti katasztrófát még ebben az évszázadban. Mi több, az energiaszektor állítja:
a következő évtizedekben csak nőni fog a földgáz, a kőolaj és a kőszén iránti kereslet. Az OPEC csak 2035-re prognosztizálja az olaj iránti kereslet visszaesését, a Nemzetközi Energiaügynökség szerint a földgáz iránti kereslet pedig 2040-re éri el a tetőfokát.
Nem árvulnak el az olajipari részvények, csak mások tulajdonába kerülnek. Ahogy a bankok és nyugdíjalapok elkezdtek kivonulni a piacról 2010 óta, úgy érkeztek meg a magántőkealapok, amelyek privát tőkét mozgatnak, és jóval kisebb motivációt éreznek arra, hogy beszámoljanak a közvéleménynek tevékenységükről.
Ezek az alapok egy évtized alatt 1,1 ezer milliárd dollárt pumpáltak a fosszilisüzemanyag-szektorba, ami az Exxon Mobil, a Chevron és a Shell piaci értékének a duplája.
Fektetnek megújuló energiába is a tőkével bírók, de az összes energiaipari beruházás mindössze 12 százalékát teszi ki, a piaci részesedés négyötöde a károsanyag-kibocsátáshoz nagyban hozzájáruló cégekben van.
A tőke korlátozása segíthet csökkenteni a kibocsátást, de a kínálatot is csökkenti. És ha a világnak továbbra is szüksége van fosszilis tüzelőanyagokra, akkor a tőkekorlátozás csak az áremeléshez járul hozzá
– véli Raoul Le Blanc, az IHS Markit piacelemző cég elnökhelyettese.
Ennek az egész világ éppen a szemtanúja, elég csak a benzinkutakon feltüntetett árakat nézni.
Egy másik következménye a részvényeldobásnak, hogy a névtelenül operáló befektetők mellett maguk az olajtermelő országok lépnek be a piacra. Le Blanc rámutat: lehet, hogy a nagy olajvállalatok végzik a kitermelést, de hiba lenne azt gondolni, hogy ők rendelkeznek a lelőhelyek felett. Mert ezek bizony a kormányok, méghozzá olyan országoké, mint az emberi jogokat és/vagy a környezetvédelmet annyira nem túl komolyan vevő Szaúd-Arábia, Oroszország, Irán, Irak, Kína és Venezuela.
Szaúd-Arábia például fogadkozott, hogy 2060-ra éri el a zéró kibocsátást, de úgy, hogy nem építi le olajiparát. Inkább karbonsemlegesítő technológiába öli az olajpénzt.
A világ legnagyobb olajipari cégének, a Saudi Aramcónak a vezetője, Amin Nasszer egyenesen kijelentette, hogy messze még a fosszilis tüzelőanyagtól mentes világ, a jövőben inkább a technológia fog változni, az üzemanyagok lesznek kevésbé károsak a környezetre.
Michael Hulme, a Cambridge-i Egyetem professzora szerint a szomorú igazság az, hogy fokozatos lesz az átállás a zöldenergiára, nem pedig valami varázspálcával történt suhintás és egy mágikus határidő megadása hatására. Úgy véli: „Ez bonyolult módon fog megtörténni, fordulatokkal, hatalmi harcokkal és valószínűleg konfliktusokkal. Ez az emberiség történelme, és nem látom, hogy a 21. században másként alakulnának a dolgok.”