Index Vakbarát Hírportál

A Kyndryl kivált az IBM-ből

2021. november 4., csütörtök 21:34

A Kyndryl november 4-én bejelentette, hogy lezárta a korábban közzétett kiválását az IBM-ből és független vállalatként megkezdődött részvényeinek kereskedése a New York-i Értéktőzsdén, „KD” szimbólummal.

A Kyndryl a tőzsdei nyitóharang megkongatásával ünnepelte a független, tőzsdén jegyzett vállalattá alakulását. „Nagyon örülünk, hogy a Kyndryl ma már független vállalatként – 90 000 kiváló és jól képzett szakemberrel, valamint erős pénzügyi mutatókkal a növekedés útjára lépett” – jelentette ki Martin Schroeter, a Kyndryl elnök-vezérigazgatója. 

A Kyndryl a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatójaként indul, egy olyan – másoktól különböző –megközelítéssel, amely integrálja a fejlesztést, a biztonságot és az üzemeltetést, áll a cég közleményében.

„A Kyndryl az ország vezető vállalatainak megbízható partnereként kezdi meg működését egy páratlan műszaki tudással és tapasztalattal rendelkező helyi szakembergárdával” – ezt már Szabó János, országigazgató jelentette ki.

„Megtiszteltetés számomra, hogy a Kyndryl Magyarországot vezethetem, ahol elkötelezettek vagyunk amellett, hogy kiemelkedő informatikai szolgáltatásokat nyújtsunk ügyfeleinknek, szorosan együttműködve partnereink széles körével" – tette hozzá.

A Kyndryl szilárd pénzügyi alapokkal, 19 milliárd dolláros éves árbevétellel, befektetésre ajánlott hitelminősítéssel és folyamatos, stabil árbevételt biztosító hosszú távú ügyfélkapcsolatokkal kezdi önálló tevékenységét. A céget egy tapasztalt vezetői csapat és egy 10 főből álló igazgatótanács vezeti, akik különféle kompetenciákkal rendelkeznek a technológia-, a pénzügyi szolgáltatások-, a kormányzati ügyek- és a tudományos élet területein, részletezik a közleményben.

Rovatok