Index Vakbarát Hírportál

Tíz éve nem volt ilyen drága az élelmiszer

2021. november 4., csütörtök 11:29

Az elmúlt egy évtizedben nem voltak olyan magasan az élelmiszerárak, mint 2021 októberében, ezzel már egymást követő harmadik hónapban is emelkedtek az árak, amit részben a kínálat szűkössége, részben pedig a növényi olajok és a szemestermények jelentős drágulása okoz.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) csütörtökön közölte az adatait, amely szerint az októberi árindex 133,2 pont lett. Ez 2011 júliusa óta a legmagasabb, egyúttal 3 százalékkal több, mint szeptemberben, valamint 31,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

(MTI)

Rovatok