Jövőre 56 milliárd forinttal több jut közétkeztetésre, mint 2010-ben: a kormány 2022-ben 87 milliárd forintot fordít a gyerekek ingyenes és kedvezményes étkeztetésére – jelentette be Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton Felcsúton.
Sölch Gellért a X. OKÉS Országos Közétkeztetési és Szakácsverseny díjátadóján hangsúlyozta: a kormány megalkotta a speciális étrendi szabályokat a közétkeztetés számára, hogy a speciális és diétás igényű gyerekeket is biztonságosan el tudják látni ételekkel.
A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy talán a közétkeztetés változásának, az iskolagyümölcs és -zöldség, az iskolatejprogramnak, valamint az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésének is köszönhető, hogy hazánk a húsfogyasztást tekintve az uniós átlaghoz viszonyítva négy helyet javítva negyedik helyen áll, halfogyasztásban ötödik, a tejtermékek fogyasztásában pedig második az unióban.
Sölch Gellért megjegyezte, hogy kiemelt cél a hazai alapanyagok közétkeztetésbe juttatása is, ezért jövőre a hazai élelmiszerek arányát 60 százalékra emelik, míg egy évvel később ez 80 százalék lesz.