Index Vakbarát Hírportál

A hazai termelés őrzésével újít a Mol

2021. november 8., hétfő 09:22

A hazai szénhidrogén-termelés csökkenésének lassítása érdekében innovatív technológiákat is bevet a Mol – mondta Homonnay Ádám, a Mol Nyrt. kutatási és termelési igazgatója a Világgazdaságnak. Szerinte nagyon fontos szerepe van a hazai kutatás-termelésnek az ország energiaellátásában, valamint a zöldenergiára való átmenetben is.

Az igazgató kifejtette: jelenleg összesen napi 30-35 ezer hordó olajegyenértéknyi szénhidrogént hoznak felszínre szerte az országban, mintegy ezer aktív kútból. Történelmileg a legnagyobb a Szeged melletti algyői, valamint a nyugat-magyarországi nagylengyeli, és újabban a Gödöllő közelében lévő gombai mező is jelentős.

Tizenhat kutatási koncessziós területével a Mol a legnagyobb az országban, ezek a területek a Dunántúlon, Kelet-Magyarországon és Budapesttől keletre találhatók.

Homonnay Ádám elmondta: vizsgálják, hogy a régen lefúrt, több ezer szunnyadó kútból új technológiával mennyi állítható termelésbe, illetve hol találhatnak további lelőhelyeket, 2025-re ugyanis a koncesszióik többsége kifut.

Az igazgató megjegyezte, hogy az energiaárak tavaly mélypontra kerültek, az olajipar pedig nem tud ilyen hektikusan működni. Hozzátette, hogy a projektek itt évtizedes kifutásúak, ezekhez azt kell jól eltalálni, hogy hosszabb távon hogyan alakul az olaj és a gáz ára.

Az igazgató szólt arról, hogy a Molnak ambiciózus fenntarthatósági célkitűzései vannak, ezért az ellátásbiztonság mellett a zöldberuházások és az energiaátmenet fedezetéről is gondoskodnia kell.

Ma az már kevés, hogy a kínált energia olcsó és biztonságos legyen, zöldnek is kell lennie – jelezte Homonnay Ádám.

Rovatok