Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály rendkívüli bejelentést tett

2021. november 8., hétfő 13:47

Rendkívüli keretemelésről döntöttünk, a kistelepüléseken működő vállalkozásoknak szóló pályázat keretösszegét 18,5 milliárd forinttal emeltük − mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a minisztérium vezetőinek hétindító értekezlete után.

A közösségi oldalára feltöltött tájékoztató videóban elmondta, hogy a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) pályázati kiírásán 27 milliárd forinttal támogattak 2600 kisvállalkozást.

Most úgy döntöttünk, hogy további 18,5 milliárd forinttal bővítjük a pályázat keretét. A cégek két- és tízmillió forint közötti összeget nyerhetnek el

− jelentette ki Varga Mihály. Hozzátette, hogy ezt az összeget beruházásra, eszközök beszerzésére, digitális korszerűsítésre vagy a dolgozók képzésére is fel lehet használni.

A tájékoztatás szerint a pályázatot november 9-től lehet benyújtani. A pályázat célja, hogy a gazdasági újraindításban a legkisebb települések és a legkisebb vállalkozások is részt vegyenek − emelte ki a pénzügyminiszter.

Rovatok