A csütörtökön bejelentett üzemanyagárak maximálása ad némi mozgásteret a jegybanknak is a következő alapkamatemelés előtt a kockázatok csökkentésével.
A hatósági ár megállapításán kívül aligha van másra lehetősége a kormánynak a benzinár maximálásakor, mivel mind az áfa-, mind a jövedéki adócsökkentés uniós szabályba ütközik, az üzemanyag beszerzési árába nem tud belenyúlni, a 4 forintos készletezési díj elengedése pedig érdemi változást nem eredményezne a fogyasztói árakban – mondta a délelőtt bejelentett kormánydöntés kapcsán az Indexnek Virovácz Péter, az ING Bank vezető makroelemzője.
Virovácz úgy vélte, hogy a 480 forintos szint megállapításakor valószínűleg figyelembe vehette a kormány, hogy mekkora lehet az a kiskereskedelmi árrés, ami terhére még nagyjából nullszaldóval, vagy minimális veszteséggel ki tudják gazdálkodni a nagykereskedők a három havi árrögzítés okozta veszteséget.
A Napi.hu az előző év azonos időszaki – azaz november és december, illetve 2021 januári – üzemanyagfogyasztása alapján mintegy 40 milliárd forintra teszi azt a veszteséget, amelyet a mostani fogyasztói ár és a rögzített közti különbséggel számolva a fogyasztók megnyernek, de a forgalmazók elszenvednek. Amelyet egyébként a kormányinfón elhangzottak szerint egyáltalán nem kíván kompenzálni a kormány.
A kisebb kúthálózatok számára már jelentősebb érvágás lehet az árplafon, mivel a Lukoilhoz, vagy az Avivához hasonló láncok elsősorban a nagy hálózatoknál olcsóbb üzemanyaggal tudtak jelentősebb forgalmat generálni.
A rögzített árak viszont kiiktatják a versenyt, ezért vélhetően a lakossági fogyasztók számára teljesen mindegy lesz, melyik kúton tankolják a dízelt vagy a 95-ös benzint.
Épp ezért a nagy kúthálózatok számára még akár forgalombővüléssel is járhat az intézkedés, sőt a Mol nagykereskedelmi veszteségét akár kompenzálhatja is a kiskereskedelmi üzletágban a beeső ügyfelek pluszfogyasztása a kutakon.
Ennél érdekesebb lesz figyelni, mit lépnek azok a kutak, amelyek egy-egy áruházlánc mellett kapcsolt termékként értékesítettek üzemanyagot is, mivel itt alapvetően minimális árréssel dolgoznak, és az olcsó üzemanyag által odacsábított tömeg hipermarketbeli fogyasztása jelent kompenzációt – mondta Virovácz Péter. Előfordulhat, hogy a 480 forintos rögzített ár mellett maradnak, de az is, hogy alámennek, bízva abban, hogy az áruházi forgalom, esetleges többletfogyasztás miatt megéri meglépni ezt.
Érdemi inflációcsökkentési hatást nem vár a 480 forintos üzemanyagáraktól Virovácz Péter. Bár kétségtelen, hogy
az 5-6 százalékos árcsökkentés miatt ismét emelkedik az elkölthető lakossági jövedelem, a statisztikai hatása mérsékelt lesz.
A friss októberi inflációs adathoz közölt üzemanyagár emelkedési növekményt és azt a tényt figyelembe véve, hogy 6 százalékos súllyal esik latba a fogyasztói árindex számításánál a termékcsoport, az árplafon önmagában csak 0,12 százalékos csökkenést jelent a hó/hó indexben – mondta az elemző. Hozzátéve, hogy ahhoz, hogy a novemberi inflációs adatban megjelenjen az árplafon hatása, az adatfelvételek időpontja is számít majd, lévén hó közepétől vezetik be a hatósági árat. De az éves fogyasztói árindex alakulására is kisebb hatása lehet.
Az azonban kétségtelen, hogy az árrögzítés révén viszonylag kis költségvetési hatással sikerülhet időt nyernie a kormánynak nemcsak a választások előtti hangulatjavításhoz, hanem a monetáris politikának is a következő hónapokra vonatkozó inflációs, olajáremelési hatásokkal, illetve a forintárfolyam-ingadozással kapcsolatos kockázatok mérséklésével.
A rögzített üzemanyagárak miatt várhatóan mérséklődhetnek a pénzromlás gyorsulásával kapcsolatos várakozások, illetve előfordulhat, hogy a következő hónapokban mérsékeltebben épülhet be az üzemanyagárak eddigi növekedésének hatása általában véve a feldolgozói átadási, vagy a fogyasztói árakba – mondta Virovácz Péter. Komoly segítség lehet a monetáris politikának, hogy a következő 3 hónapra kizárható lesz egy olyan kockázati tényező az infláció alakulásából, amire azonnali és közvetlen hatása van a forintárfolyam ingadozásának. Ezzel rövid távon megmenekülhet a jegybank attól, hogy kövesse a csehek vagy a lengyelek példáját (előbbi jegybankja 125, utóbbiaké 75 bázispontos emelésre kényszerült legutóbb), és a gyenge forint és a rekord ütemben gyorsuló infláció miatt akár 75 bázispontos alapkamat emelésre kényszerüljön – jegyezte meg Virovácz Péter, utalva arra is, hogy jövő kedden kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa.
Persze kérdéses, hogy mi történik a következő hónapokban az olajpiacon és a forinttal:
nehéz drasztikus olajáresést elképzelni a jelenlegi piaci feltételek mellett, és egy jelentősebb forinterősödésre sincs túl sok kilátás.
Ha marad a magas árszint, akkor az elemző nem lenne meglepve, ha a kormány egészen a választásokig fenntartaná az árplafont, mert egy hirtelen 20-30 forintos üzemanyagáremelést aligha venne jó néven a lakosság. „A kisebb benzinkúthálózatoknak azonban ez akár végzetes is lehet” – tette hozzá Virovácz Péter.
(Borítókép: Justin Sullivan / Getty Images)