Index Vakbarát Hírportál

Csak az év első felében több mint 13 százalékkal emelkedtek a lakásárak

2021. november 18., csütörtök 10:36

A közelmúltban sem lett egyszerűbb az ingatlanvásárlás, országos szinten mintegy 13,3 százalékot tett ki a lakásárak drágulása az idei év első felében. Lényeges változás, hogy a második negyedévben a vidéki városokban mintegy 18,2 százalékkal nőttek az árak, ehhez képest a szinte hagyományszerűen a legmagasabb lakásárakat magáénak tudó Budapesten 9,1 százalékkal nőttek tovább. Ugyanakkor ez utóbbi is egy gyorsuló árdinamikát jelez, hiszen a tavalyi utolsó negyedévben az árak stagnáltak.

Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a Lakáspiaci jelentést bemutató sajtótájékoztatón azt mondta: a vidéki városok lakásárainak jelentős drágulása miatt zárulni látszik a főváros és a vidék viszonylatában eddig észlelt árolló. Ennek oka az is, hogy a budapesti viszonyok egyébként is egyre kevésbé megfizethetők.

A közvetítői adatbázisok szerint a tendencia folytatódni látszik: az MNB Budapesten 9, országos átlagban pedig 15 százalékos további drágulást prognosztizál a harmadik negyedévre. A jelentésből az is kiderül, hogy a legtöbb vidéki régióközpontban az áremelkedés mértéke meghaladta a jövedelmek növekedésének ütemét, így valamennyi hazai nagyvárosban csökkent a lakásvásárlás elérhetősége.

Arról is beszámoltak, hogy 2008-tól összegezve az emelkedéseket Budapesten mintegy 156,7 százalékkal haladják meg a mai árak az akkori szintet, az ország többi régiójában pedig 89,9–116,3 százalékos drágulás tapasztalható. Ezzel Budapest a friss adatok szerint az ötödik legkevésbé megfizethető főváros Európában.

2018 és 2020 között Magyarországon volt a legnagyobb mértékű áremelkedés az egész Európai Unióban: az uniós átlag 4 százalék, ehhez képest Magyarországon ugyanez a szám közel 9 százalék. A helyzetet idén tovább súlyosbítja a globális alapanyaghiány miatti drasztikus építőanyag-drágulás is, emiatt a lakásépítések anyagköltsége 22 százalékkal nőtt az idei második negyedévben. Nagy Tamás arra figyelmeztetett, hogy ha a folyamatok folytatódnak, az emelkedő lakásárak érdemben fogják csökkenteni a keresletet – írja a Népszava.

Rovatok