Index Vakbarát Hírportál

A minimálbér-emelés nem okoz elbocsátási hullámot

2021. november 22., hétfő 08:47

A magyar nagyvállalatok nem terveznek létszámleépítést amiatt, hogy januártól a minimálbér bruttó 200 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forint lesz, írta a Világgazdaság.

A havi legkisebb bér nettó összege így 133 ezer forintra emelkedik, a főként a szakmunkásokat érintő garantált bérminimum 172 900 forintra nő. Cserébe a kormány összesen 2,5 százalékkal csökkenti a szociális hozzájárulási adót, eltörli az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást, a kisvállalati adót pedig 12 százalékról 10 százalékra mérsékli.

A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. folyamatosan figyelemmel kíséri a jogszabályváltozásokat, és eleget tesznek az azokban foglaltaknak. 

A társaság sem létszámcsökkentést, sem juttatáscsökkentést nem tervez a költségnövekedés ellensúlyozására.

A MÁV-Volán-csoport jelezte: a járványügyi helyzetben is megtartották a teljes munkavállalói létszámot. Mintegy 2,6 milliárd forintnyi bérköltség-emelkedést okoz a bérminimumok emelkedése, egyébként a társaság tízszázalékos béremelést hajt végre jövőre. A társaságnál a minimálbér növelése a munkavállalók kevesebb mint 1 százalékát, a garantált bérminimum emelése a dolgozók 13 százalékát érinti.

Rovatok