Index Vakbarát Hírportál

Közösségi hálót és társkeresőt is társítanak az új magyar kriptovalutához

2021. november 30., kedd 10:17

Hazai viszonylatban kiemelkedő eredményeket ért el az indulását követő első két hónapban a legújabb magyar kriptovaluta. A privát értékesítési szakaszban több mint 70 millió forintért vásároltak MST tokent a világ legkülönbözőbb pontjairól. 

Idén ősztől lehetett vásárolni az új magyar kriptovalutából, amelyet a mögötte álló koncepció tesz különlegessé. Az MST tokenhez ugyanis egy innovatív közösségi felület is kapcsolódik, amit a Facebookkal és társaival ellentétben a felhasználók üzemeltetnek, nem cenzúrázható és a teljesen szabad véleménynyilvánítást kívánja képviselni.

A token ára fokozatosan emelkedett: induláskor 5 forintért, majd 6,6 forintért kínálták, most 9 forintért vásárolható darabja. A tervek szerint ha eljutnak 25 forintig, akkor az új magyar valuta kikerül a decentralizált listaoldalakra is. A  nagyobb tőzsdéket jövő nyár elején szeretnék elérni.

Az elkövetkező hónapokban két-három millió dolláros értékesítésre számítunk, hiszen a mostani eredményeink már bizonyítják, hogy komplex rendszert építettünk a token mögé. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor három-négy éven belül már a nyolc dollárt is elérheti majd a token ára, ami azt jelenti, hogy ha valaki most egy bicikli áráért vesz a kriptovalutából, akkor később egy budai villát is hozzá tud jutni a haszonból 

– mutatott rá Bándli Renátó, a Millionstarter alapítója. 

Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy aki most 100 ezer forint értékben vásárol tokent, az az előzetes várakozások szerint 2025 elejére 256 millió forinttal lesz gazdagabb.

A magyar piacon már jelenlévő kriptovaluták zömével ellentétben az MST mögött már egy működő háttér áll. A Millionstarter a token-eladások nagy részét az applikáció és a weboldal fejlesztésébe forgatja vissza. Ilyen háttértartalommal eddig egyetlen magyar kriptopénz sem rendelkezett.

A közösségi háló mellett a Social Q koncepcióját a Date és a Meet funkció teszi teljesen egyedülállóvá. A Date funkció az app társkereső felülete, ami a tervek szerint a Tinder és hasonló ismert alkalmazások alternatíváját nyújtaná. Az iPhone-ra és Androidra egyaránt jövőre letölthető app egyéb figyelemre méltó szolgáltatásokat is nyújt: phantom chat, kripto pénztárca, exchange funkció, web3 böngésző és telefonbiztosítás is helyet kap benne.

A közösségi oldalon és a társkeresőben a tokennel lehet majd hirdetést vásárolni a cégeknek és a magánszemélyeknek is. Ezek a felületek tehát tovább növelik majd az MST token értékét, ahogy a reklámbevételek és a társkereső fizetős funkciói is. Ugyanakkor a közösségi felület mindenki számára ingyenesen használható.

 

Rovatok