Index Vakbarát Hírportál

Az euró bevezetése óta nem mértek még ilyen magas inflációt

2021. december 1., szerda 12:48

A közös pénznem bevezetése óta – azaz több mint két évtizede – most a legmagasabb az éves infláció a 19 uniós országot tömörítő eurózónában: az Eurostat előzetes adatai szerint

éves összehasonlításban 4,9 százalékra emelkedett az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) az októberi 4,1 százalék után. 

Csak az energiaárak 27,4 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest – októberben 23,7 százalékos drágulást mértek. A szolgáltatások ára is nőtt novemberben, 2,7 százalékkal drágultak az októberi 2,1 százalékos áremelkedést követően, míg az élelmiszerek, az alkohol- és dohánytermékek 2,2 százalékkal az októberi 1,9 százalék után.

Az eurózónán belül Litvániában (9,3 százalék), Észtországban (8,4 százalék) és Belgiumban (7,1 százalék) nőttek a legjobban az árak. A legkisebb mértékű drágulás Máltán (2,3 százalék) és Portugáliában (2,7 százalék) figyelhető meg.

Bár az infláció már több mint kétszerese az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos céljának, még így sem valószínű, hogy a monetáris politika beavatkozik a folyamatokba. Az EKB ezt korábban azzal magyarázta, hogy a magas inflációs nyomást nagyrészt átmeneti tényezők okozzák, amik ha enyhülnek, az árak növekedése is visszaesik.

Újabb monetáris politikai lépésekkel csak munkanélküliséget és magas alkalmazkodási költségeket értünk volna el, de ennek ellenére sem tudtuk volna ellensúlyozni a jelenlegi magas inflációt

mondta egy november végi interjúban a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak Christine Lagarde, az EKB elnöke.

Rovatok