Index Vakbarát Hírportál

Vigyázat, változnak a napelemes pályázat feltételei

2021. december 2., csütörtök 10:13

Több ponton is módosult az az RRF–6.2.1 Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva című felhívás – írja az Agroinform.

A módosítás a támogatást igénylők körét, a jövedelemigazolásokhoz szükséges dokumentációt, a pályázattal érintett épületekre vonatkozó feltételeket, a támogatható tevékenységek körét és a pályázat keretében kötelező vállalásokat is érinti.

A pályázat keretében kizárólag az alábbi két különböző műszaki tartalom egyikére igényelhető támogatás:

  1. tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó napelemes rendszer létesítésére vagy
  2. tetőszerkezetre helyezett fűtési rendszer elektrifikálására hőszivattyúval, villamosenergia-tároló beépítésére és nyílászáró cseréjére.

A pályázó nagykorú magánszemély lehet, illetve az is feltétel, hogy az illető személyijövedelemadó-bevallás szerinti összevont jövedelmének egy főre jutó összege 0 és 4 850 000 forint közé essen.

Vissza nem térítendő támogatás akkor igényelhető, ha a támogatás intenzitása eléri a száz százalékot. Az elnyerhető támogatás összege az első pályázati résznél bruttó 2 900 000 forint, a másiknál bruttó 11 300 000 forint.

A támogatást várhatóan mintegy 35 ezer család kaphatja meg. A pályázatokat négy ütemben, megyénként eltérő beadási időpontokkal, de rögzített megyei támogatási keretre lehet benyújtani. Az első beadási terminus 2021. december 6-án indul megyénként ütemezetten.

Csak regisztrált, szerződött kivitelezővel valósítható meg a beruházás, a kivitelezővel megkötött előszerződés pedig feltétele a támogatási kérelem benyújtásának.

Rovatok